Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Riherongynak nevezte a slammelő diáklányt Bencsik Gábor kormánypárti publicista

Korábban Nagy Blanka tanmesében figyelmeztette Pankotai Lilit, hogy milyen stigmákra számíthat azután, hogy trágár szavaktól sem mentes slamszöveget mondott el egy tanártüntetésen.

Nagy szerint a prűd emberek nagy részét nem zavarja a korrupció, és hogy nincs rendes oktatás, valamint egészségügy. Azonban a csúnya beszéddel felszólalót „szemmel, szavakkal agyonverték”.

Most Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője, kormánypárti publicista szemléltette, milyen kritikákra számíthat a gimnazista Pankotai. Az író Facebook-profilján kritizálta a felszólaló diáklányt. Azt írta róla: „aki úgy beszél, mint egy riherongy, azzal úgy is bánnak, mint egy riheronggyal.”

Szerinte „természetesen a majdnem felnőtt lányt sem menthetjük fel, hiszen 17-18 éves korában az ember már kezdi érteni, hogy minek mi a következménye. Az igazi bűnös mégsem ő, hanem azok, akik ezzel az amúgy középiskolai dolgozat szintű, viszont trágár irománnyal fölhívták a színpadra, és akik ma is tovább tolják maguk előtt”.

Bencsik a poszt mellé feltöltötte Vincent van Gogh 1888-as festményét, A bordélyházat is.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: