Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közös nyilatkozatot adott ki a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium hatvan tanára, tanítója és dolgozója.

Közös nyilatkozatot adott ki a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium hatvan tanára, tanítója és dolgozója. A Magyarok Nagyasszony Ferences Rendtartomány fenntartásában működő intézmény tanárai hangsúlyozták, hogy állásfoglalásuk nem a fenntartó ellen irányul, és nincs pártpolitikai indíttatása. Ugyanakkor fontosnak érzik, hogy kiálljanak az oktatás ügyének jobbítására való törekvések mellett.

Ezek a következők:

önálló oktatási minisztérium létrehozása és oktatási miniszter kinevezése

a Nemzeti Alaptanterv széleskörű szakmai egyeztetésen alapuló újrafogalmazása, és a követelményeknek a mai kor elvárásaihoz való igazítása

a diákok terheinek csökkentése – a túlzsúfolt tananyag mellett nincs, vagy kevés lehetőség van a tananyag órán történő feldolgozására, elsajátítására, gyakorlására, ami vélelmezi a szülő számára terhet jelentő magánórák szükségességét

az oktatás keretében olyan tudás átadása, aminek birtokában a diákok képesek az élet s a jövő kihívásaival szembenézni, és ezekhez alkalmazkodni

a tanárok terheinek csökkentése – a tantermi és azon kívüli munka terén, ugyanis a tanórák megtartása melletti számos adminisztratív és szervezési feladat időt és energiát von el a pedagógus valódi feladataitól, továbbá gyakran meghaladja mind a kompetenciáit, mind a kötelező munkaidejét, a tanári autonómia visszaállítása

szabad tankönyvválasztás – a jelenleg ingyenes tankönyvek minősége alacsony, s így több tantárgyban visszalépést jelentenek a korábbiakhoz képest, a társadalmi megbecsültség helyreállítása

a pedagógushiány orvoslása – évről évre csökken a tanárszakos hallgatók száma, egyre több kolléga kényszerül elhagyni a pályát, vagy fontolgatja a pályamódosítást

a pedagógusbérek rendezése (az egyházi iskolák tanárai ugyanazon bértábla szerint kapják a bérüket, mint a nem egyházi intézményekben dolgozó kollégák)

pedagógiai munkát segítő szakemberek intézményi igények szerinti korlátlan biztosítása (pszichológus, mentálhigiénés szakember, fejlesztőpedagógus)

Nyilatkozatukat a Zsoltárok könyvével zárták: „És ékességedben haladj diadallal az igazságért, a szelidségért és jogért…”


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: