Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Ellenszél nevű DK közeli oldal számolt be arról, hogy Foton is a posta bezárást tervez. Az ellenzéki párt ezért aláírásgyűjtésbe fogott. Az állami cég döntése akkora felháborodást keltett a Pest megyei városban, hogy még a város fideszes polgármester is aláírt az ellenzéki pártnak- írja az Ellenszél

Az Ellenszél arról, ír hogy több száz postahivatal bezárását tervezi az önmaga által megcsinált gazdasági válságban az Orbán-kormány. A legnagyobb baj a kisebb településeken lesz. Ezt érzékelte Vass György, Fót fideszes polgármestere, akinek városában szintén bezárnának postahivatalt. Aláírásával csatlakozott a DK tiltakozó akciójához- számol be róla a portál.

A portál rögzíti, hogy a fideszes Vass György pontosan tudta, hogy miért protestálnak a Demokratikus Koalíció tagjai: a helyi posta bezárása ellen. A posta nem csak leveket, csomagok és csekkek feladása miatt fontos, hanem civilizációs hely is. A posta kapcsolódási pont a külvilághoz, megkönnyítve például az idős emberek mindennapjait.

A portál arra is emlékezettet: „A Magyar Posta veszteséges” – ennyivel intézte el a több száz hivatal bezárását Orbán Viktor a parlamentben. Úgy látszik, nem minden fideszes osztja, hogy ez lenne a költségvetési hiány kezelésének egyetlen módja.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: