Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Orbán Viktor kabinetjét bíráló saját szerzeményű dalt tette fel az Facebookra Drávaszerdahely korábbi fideszes  polgármestere, miután faluja sorozatban bukta el támogatási pályázatait, és be kell zárnia a község kisboltját is- szúrta ki a Népszava

2006 óta irányítja Drávaszerdahelyet Alpár György. A polgármester először függetlenként, majd 2010-ben a Fidesz jelöltjeként nyert, azt követően azonban kritikussá vált az Orbán-kormánnyal és kétszer is újra függetlenként indult és győzött a 180 lelkes, dél-baranyai falu választásán. Alpár a Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban keményen bírálta a kormányt, ráadásul mindezt vasárnap megfejelte egy klippel, amit ő is ad elő.

Íme, néhány részlet a dal szövegéből: „Fideszes rádiónézők üdvözletem! Fájnak már kicsit a sárga csekkek? Mondjátok, mikor ébredtek, ha áztok, fáztok éheztek? Most még szent ember nektek a Döbrögi, de már csak, aki agymosott, az nem köpködi… Migráns, ördög, Brüsszel, sátán, mindenki szembejön az autópályán. Tanári bérek helyett propaganda, milliárdokból szól a mantra: hogy megvédjük a családokat, ha kevés a pénzed, keress sokat!… Ők mindent jól csinálnak, ne nézz furcsán! A háború a hibás, a szankciók meg Gyurcsány.”

A Fidesz bukását jósoló klip megismerése után a Népszava megkereste Alpár Györgyöt, nem tart-e attól, hogy faluja lesz a kárvallottja a dalnak. Ő azt felelte, hogy Drávaszerdahely – vélhetően pont az ő személye miatt – az utóbbi időben sorra bukja el pályázatait.

Így nem kaptak pénzt útaszfaltozásra, eszközbeszerzésre és falubuszra. Részben ezek voltak az utolsó cseppek, melyek az idézett klip komponálására ösztönözték. Az különösen felháborította a polgármestert, hogy a kormány miképp intézte a kisfalvak boltnyitására indított pályázatot.

Alpár állítja, hogy két és fél éve ő keresett meg fideszes politikusokat, hogy emeljenek szót egy olyan programért, ami bolt nélkül maradt aprófalvakat újra bolthoz juttatja. 2021-ben a Magyar Falu Program keretében létre is jött egy támogatási rendszer a kisboltok nyitására. A program célja a helyi gazdaság fellendítése, a kisfalvak népességmegtartó erejének növelése volt.

Alpár szerint a megvalósítás nem ebbe az irányba hat. Elmondtam sokszor, hogy a kisfalvak bezárt boltjait az önkormányzatoknak kellene felújítani és működtetni – érvelt a polgármester. – Azok nonprofit módon tudnák üzemeltetni a boltokat.

Ezek a kormánytámogatásból beinduló boltok viszont egy-két év alatt bedőlnek, mert a 100-200 lelkes falvak nem tudnak eltartani egy ilyen vállalkozást, és akkor megint üzlet nélkül maradnak a kistelepülések.

De a cél nem is az volt, hogy a kisfalvaknak boltja legyen, hanem, hogy a barátok megint pénzhez jussanak. A kisboltprogram is fideszes kifizetőhely lett. Egy boltnyitásra 50-60 milliót ad a kormány, ha bezárnak a boltok azzal a pénzzel senkinek nem kell majd elszámolnia. Erre a programra elszórnak több tízmilliárd forintot.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: