Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint korábban beszámoltunk róla, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter, valamint államtitkára, a közlekedésért felelős Vitézy Dávid is hivatalosan lemondtak.  Most egy újabb fontos Fidesz- vezető mondott le, erről a területről Tarlós István bejelentette lemondását a MÁV igazgatótanácsából.

A lépés azért lepett meg sokakat, mert a korábbi főpolgármestert csupán néhány hete nevezték ki újabb öt évre a MÁV-ot vezető testületbe.

A Telex megkérdezte a volt főpolgármestert, de a korábbi városvezető sem merte elmondani a valódi okokat, ugyanis Tarlós családi okokkal indokolta a lemondást, ami december 31-i hatállyal lép életbe.

A lemondás napfényre kerülésének napja Tarlós szerint teljesen véletlenül esett egybe a minisztériumi változásokkal, azzal, hogy Lázár Jánoshoz kerül a közlekedési terület; annál is inkább semmi köze hozzá, mondta, mert már korábban, november 3-án beadta azt.

Hozzátette, hogy már a választások után fontolgatta a lépést, amire végül 3-án szánta el magát. Közölte, hogy a miniszterelnöki tanácsadói poszton – amire az önkormányzati választások után nevezték ki – marad, továbbra is segíti Orbán Viktort.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn Palkovics László miniszter távozása után távozott Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár is a posztjáról. Közösségi oldalán azt írta, hogy a kormány megszünteti a Technológiai és Ipari Minisztériumot, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladatai is véget érnek.

Lázár és Tarlós viszonya nem volt felhőtlen, tavaly például épp egy Telexnek adott interjúban mondta Lázár, hogy „Budapestet a kormány fejlesztette 2010 és 2019 között, és nem Tarlós István, ezt mindenki tudja”, amire a volt főpolgármester úgy reagált: „úgy tűnik, hogy János megint nekiállt vagdalkozni, amire mindig hajlamos volt, és Budapestet soha nem szerette.” Idén májusban pedig azt mondta Tarlós, már öt éve nem beszélt Lázár Jánossal: „azt hiszem, hogy feltűnően nem is kerestük egymás társaságát” – fogalmazott.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: