Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyílt levélben határolódtak el egyetemük kuratóriumának elnökétől Vidnyánszky Attilától a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói azután, hogy Vidnyánszky november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként elég érdekes dolgokat mondott.

Nyílt levélben határolódtak el egyetemük kuratóriumának elnökétől Vidnyánszky Attilától a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói azután, hogy Vidnyánszky november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként arról beszélt, hogy az SZFE az átalakítás előtt „a liberálisok” „központi bázisa” volt, ahol „utánpótlást képeztek”, ezért is volt „hisztéria” amiatt, hogy „elfoglaltuk” „az egyik utolsó bázisukat”.

Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni – jelentette ki az átalakított egyetemről, hozzátéve, hogy a diákok áthangolása nem egyszerű dolog
Beszéde után az SZFE 86 hallgatója írta alá a Színház Online folyóiratnak megküldött nyílt levelet, amelyben elhatárolódnak Vidnyánszky kijelentésétől:

Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem alulírott hallgatói elhatárolódunk Vidnyánszky Attila november 15-én tett kijelentéseitől.

Az iskolánkat fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként a következőket mondta:

“Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”

Mi, az SZFE jelenlegi hallgatói elutasítjuk a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését. Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Tanárainkkal szakmai munkát végzünk az óráinkon, ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival.

Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle “áthangolásnak”, ami pedig a “másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során.

Emellett azt üzenjük a szakmának és a nyilvánosságnak, hogy az SZFE-re való beiratkozással nem ideológiai tábort választottunk magunknak.

Világnézettől és pártpolitikától független közösség vagyunk, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni. Kíváncsiak vagyunk a világra, alkotni, tanulni, fejlődni szeretnénk, ezért éltünk egy lehetőséggel, amiből Magyarországon nincs sok.

A beskatulyázás, a széthúzás és az elzárkózás helyett az összetartást szeretnénk erősíteni, ezért arra ösztönzünk minden magyar művészeti közösséget és iskolát, hogy vállalják a párbeszédet velünk és egymással. A jó kapcsolat és a közös munka mindannyiunk érdeke.

Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat
– írták a nyílt levélben.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: