Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó már korábban beszámolt arról, hogy a Fidesz napirendjén van, hogy feloszlatják a terézvárosi és erzsébetvárosi szervezetüket. A leszámolás sorozat folytatódik, a Népszava cikkéből kiderül, Budapest legnépesebb kerülete, Újbuda maradhat Fidesz szervezet nélkül.

Folytatódik a Fideszben a leszámolás sorozat. Az elmúlt hónapban nem csak a kormányzati körökben hullottak a fejek, hanem megindult több alapszervezet feloszlatása is az Orbán-pártban. Az Erzsébetvárosban és Terézvárosban működő helyi Fidesz-alapszervezet után az újbudait is feloszlathatják – értesült a Népszava.

A Népszava értesülései szerint, a már az erről szóló kérvényt is benyújtották a bíróságra, és a feloszlatás a kerületben kiújult fideszes pozícióharc része. A lap szerint a párt választókerületi elnökéhez, Simicskó Istvánhoz kötődő emberek – így például a kormányközeli civil szervezete miatt ismert egykori alpolgármester, Király Nóra, és Junghausz Rajmund helyi fideszes képviselő – próbálják háttérbe szorítani Hoffmann Tamást, aki 2010 és 2019 között volt a kerület vezetője.

A napokban egyébként már lemondott Csernus László frakcióvezető, helyére a Simicskó bizalmasának számító Szabó László képviselő lépett.

A mostani „átszervezésben” fontos szerepet játszó Király Nóra neve sem ismeretlen. Újbudán régi motorosnak számít, 2006 és 2019 között fideszes önkormányzati képviselő volt, 2014-től pedig alpolgármesterként szolgált. A Népszava értesülései szerint a Fidesz Hoffmann Tamás helyett 2024-ben Király Nórát indítaná az önkormányzati választáson polgármesternek.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: