Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hosszú interjút adott a Telexnek Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere ahol  bejelentette, indulni fog a 2024-es önkormányzati választáson

Az interjúban több témát is érintettek, ezek egyike volt a 2024-es önkormányzati választás, aminek kapcsán Baranyi bejelentette, hogy el fog ő is indulni a választáson: Elkezdtek a pártok készülődni a 2024-es önkormányzati választásra, amivel egyébként a legborzasztóbb dolog, ami történhetett, az az, hogy egy időben tartják az európai parlamenti választásokkal.

Ez nyilván az eddigi kavarásokat is hatványozza. Hogy pontosan milyen felállása lesz a pártoknak, egyelőre nem tudom megmondani, nem vagyok párttag, nem veszek részt ezeken a tárgyalásokon. Annyit tudok, hogy elindulok ezen a választáson, és amennyiben úgy döntenek a pártok, hogy nem támogatnak, akkor nyilván újra előválasztás fog dönteni, mint ahogy 2019-ben is az döntött – mondta el a polgármester.

Baranyi Krisztina az interjú elején egy kérdésre válaszolva elmondta, most is érik fenyegetések, az utóbbi tíz napban is. Mint ismert, a ferencvárosi polgármester az ATV műsorában nem volt hajlandó válaszolni a Pesti Srácok munkatársának kérdésére egy műsorban, később pedig az ATV egy másik műsorában bemutatta az indokot is: a Pesti Srácok egyik adásában emberhez nem méltóan beszéltek róla a kormánypárti média munkatársai – az ügyet ebben a cikkben foglaltuk össze.

Baranyi ezt az ügyet jelölte meg egyik indokként, de van egy másik is, az a Fradihoz kapcsolódik, ami miatt érték fenyegetések.

Ha jól emlékszem, úgy fogalmaztam, hogy nem kell hasra esni attól, ha egy csapat közpénz csilliárdokból a nemzetközi középmezőny aljára kerül. Úgy, hogy olyan játékosokból áll, akik mielőtt idejöttek játszani, nemhogy a Fradiról, de valószínűleg még Magyarországról sem hallottak. De hozzátettem, hogy ebben az önkormányzati épületben született a Fradi, és alapvetően hozzátartozik ehhez a közösséghez – mondta el az interjúban.

Baranyi Krisztina azt is bejelentette, hogy szeretné, ha Ferencváros testvérvárosi kapcsolatra lépne az ukrajnai Bucsával, ahol az orosz csapatok több civilt is meggyilkoltak a kivonulásuk előtt.

A Telex felvetésére – Palkovics László lemondásával Lázár Jánoshoz kerültek a ferencvárosi, a kormánynak és a kerületnek is fontos beruházások, miközben arról hallani, hogy a fővárosi beruházásokat le fogják lassítani – a polgármester a következőket mondta:

Megpróbáltam személyes egyeztetést kezdeni Lázár miniszter úrral, de csak az államtitkárig jutottam. Elmondásuk szerint a fővárosi nagyberuházások folytatásáról, szüneteltetéséről, vagy teljes leállításáról csak jövő év júniusában lesz végső döntés. Akkorra tudják megmondani, hogy mondjuk a HÉV-beruházás, a híd, az 5-ös metró megvalósul-e.

Ha igen, mikor, mennyit csúszik, mikor kezdődhet az adott tervek szerint. Ami ugye nagyon fontos a kerület számára, a Galvani híddal együtt a legfontosabb, sok mindent meghatározó közlekedési beruházás – tényleg szeretnénk tudni, hogy ezzel mi lesz.

Azt is elmondta, hogy ütem szerint haladnak az atlétikai stadion beruházásai (ez a kormánynak fontos ügy), aminek kapcsán a kerület is kért több mindent (Vituki strand visszaépítése, sportóvoda, illetve a kerületi nagy szakrendelő), utóbbi is tartja az ütemet, nemsoká meglesz az alapkőletétel is.

Az interjúban előkerült még a ferencvárosi parkolás rendbetétele, a Fudan-ügy, a Boráros tér rendbetétele és más téma is, ide kattintva el lehet olvasni a teljes anyagot.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: