Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth Bettina, a 2017-es X-faktorban szerepelt, a műsorban akkor 4. helyig menetelt, az ének az utóbbi időben fideszes influenszerként és a Fidelitas arcaként tevékenykedett. 

Faképnél hagyja a Fidesz ifiket az arcuk. Tóth Bettina a Tik-tokon jelentette be, hogy kilép a Fidelitasból, és egy ideig nem lesz látható a PS Tv-ben sem.

@tothbettinahivatalos #fy #foryou #nekedbe ♬ Love You So – The King Khan & BBQ Show

A pontos okok nem derülnek ki, de rájöhetett arra, amit mi ellenzékiek mondogatunk egy ideje, hogy azért a Fidesz nem azaz értékalapú közösség, aminek beállítja magát.  A hír bejelentésekor csak homályosan utalt arra, hogy valami méltánytalanság történhetett:

„A mai napon kiléptem a Fidelitas-ból. Ahogy eddig, a jövőben is szeretném őszintén megosztani veletek a véleményem mindenről, úgy tűnik, egyedül kell járnom ezen az úton.
Mivel saját gyermekkoromban is rengetegszer megtapasztaltam, hogy az igazságtalanság ellen nem lép fel senki, ezért megfogadtam, én nem leszek ilyen.

Minden egyes bűnelkövető influencerről szóló vagy sima leleplező anyagomnál vállaltam a kockázatot, hogyha nincs igazam beperelhetnek vagy lejárathatnak, ezen nem is fogok változtatni.

Fiatal vagyok, nekem még bőven nem a tisztségekkel kell foglalkoznom, hanem azzal, amiért jobboldali vagyok, az értékeimmel, ezekért pedig akkor is ki fogok állni, ha valaki hiábavalónak hiszi.

Most is az értékeimet fogom követni, mától független-jobboldali influencerként.
Köszönöm a Fidelitasnak a 2 évet, sok jó emberrel volt lehetőségem megismerkedni! További sok sikert kívánok! Egy ideig a PS Tv műsorain sem láthattok, egyelőre nem tudom, meddig.”

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: