Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A fideszes képviselők sem szavazták meg Csepelen a költségvetés módosítását és a fideszes polgármester több javaslatát, derül ki az MSZP Csepeli szervezetének közleményéből.

Minden jel szerint Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere ellen fordultak még saját párttársai is, ugyanis a fideszes képviselők sem szavazták meg a kerület költségvetésének módosítását és a polgármester javaslatait- derül ki az MSZP Csepeli szervezetének közleményéből.

Ebből a közleményből kiderül, hogy az MSZP mellett a DK és a Momentum képviselő valamint a Fidesz helyi képviselői együttesen mondtak nemet a polgármester adóemelési elképzeléseire.

Az MSZP a közleményében jelezte, hogy a Fidesz 12 éve minden javaslatukat lesöpör, pedig azok a csepeli emberek érdekeit szolgálták volna. A párt jelzete azt is, hogy az adóemelésről szóló javaslatot semmiképpen nem fogja megszavazni, továbbá felszólították a Csepel fideszes polgármesterét hogy határozottan álljon ki az Orbán-kormány önkormányzatokat sarcoló politikája ellen.

Az MSZP egyébként a vagyonkezelő cég átszervezését sem támogatta.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: