Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy aláírta azt a kormányrendeletet, amelyben január 1-jétől 15 százalékkal emelik meg a nyugdíjakat, miközben a KSH adatai szerint a novemberi pénzromlás mértéke 22,5 százalék volt.

A kormányfő természetesen a mostani bejelentkezésében sem felejtette el megemlíteni, hogy “az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság, ez bennünket magyarokat is nyomaszt és érint.”

Éppen ezért ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védik meg a családokat- mondta ezt úgy, hogy a rezsicsökkentést szeptemberrel bedarálták és nincs egy hete, hogy megszüntették a benzinársapkát.

Ugyanakkor – teszi hozzá Orbán – a védekezés közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarországnak vannak céljai, amik túlmutatnak a nehéz időszakokon.  Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése. Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerül elérnünk. A nyugdíjasok számíthatnak ránk- mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök arról nem adott tájékoztatást, hogy a KSH adatai alapján novemberben az infláció, azaz a pénzromlás mértéke 22,5 százalék volt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: