Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a pesterzsébeti időközi önkormányzati választást. Egy olyan választókerületben nyert a Fidesz embere, amit a baloldal 1994 óta nem veszített el soha.

A mostani időközi választást a 10. számú egyéni önkormányzati választókerületben a korábbi köztiszteletnek örvendő baloldali képviselő, Komoró­czy László halála miatt írták ki.

Pesterzsébet hagyományosan baloldali fellegvárnak számít, ebben a választókerületben például még soha nem nyert a jobboldal jelöltje azonban most sikerült elbuknia az ellenzéknek ezt a körzetet.

Tegyük hozzá, hogy a választáson nem csak a Fidesz és az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP-Párbeszéd közös jelöltje indult, hanem a MEMO és még három független jelölt is serényen dolgozott az ellenzéki szavazatok leforgácsolásán.

Nézzük az eredményeket Szombathy Dénes, a Fidesz jelöltje 543 szavazattal (51,8 %) az első helyen végzett, a második lett Jurák Tamás, az ellenzék jelöltje 456 szavazattal (42,9%). Harmadik helyen Csasznyi Gábor végzett, független jelöltként 42 szavazattal (3,95%), a többi jelölt nem kapott értékelhető eredményt.

Akkor most kedves ellenzéki pártok, itt az ideje a DK-tól, a Momentumon át, a Párbeszéden keresztül, s ne hagyjuk ki az LMP-t, a Jobbikot, és az MSZP-t sem levonni a tanulságokat. A 2022-es ogy választások óta önálló arcélt építettek, aminek a vége az, hogy olyan helyeken is kikaptok, ahol korábban sose…. Jó lesz ez így?

Úgy nem tudtok nyerni egy ilyen körzetben, hogy a Fidesz elszabta a gazdaságpolitikáját, az ember bemegy a boltba és kiszédül mert olyan drágaság van, hogy eltörölték a rezsicsökkentést, a benzinársapkát. Mi a tökömet csináltok drága ellenzék??


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: