Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor ma délelőtt 10 órától rendkívüli év végi kormányinfót tart, ahol újságírók is kérdezhetik a miniszterelnököt.

A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve – jelenti ki Orbán Viktor a ma délelőtti rendkívüli kormányinfón. Magyarország a miniszterelnök szerint ebben a nehéz helyzetben is rendkívüli teljesítményt nyújtott.

Orbán szerint a választáson meg kellett védeni Magyarország szuverenitását a nemzetközi erőktől. „Csak az eddig felszínre került tények alapján hárommilliárd forint állt szembe hárommillió szavazóval, és az utóbbiak győztek.”

Nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol 1990 óta ne tartottak volna előrehozott választásokat – szögezi le Orbán, aki szerint ezt a hungarikumot sikerül fenntartani, az áprilisi választás eredményeként is stabil, kiszámítható kormány alakult.

Orbán szerint nagy teljesítmény továbbá, hogy sikerült kimaradni a háborúból.

Szerintem Európa nagy része már benne van a háborúban.– mondja Orbán, aki szerint több száz magyar is meghalt a háborúban, hiszen az ukránok besorozták őket. A háborúnak egyelőre szerinte csak vesztese van: szankciós, háborús felárakat fizetünk.

Ez nem a mi háborúnk, de segítettünk az ukránoknak: rengeteg embert fogadtunk be, és mindenkinek ellátást biztosítottunk.

Orbán  kiemelkedő teljesítménynek azt tartja, hogy álljuk a migrációs nyomást, immár nemcsak délről, hanem Ukrajnából is.

Azt is kiemelte, hogy finanszírozni tudtuk a megemelkedett energiaárakat: ugyanazért a mennyiségű energiáért 10 milliárd euróval többet kellett fizetni (ez 4 ezer milliárd forint). Magyarország erre úgy volt a képes, hogy közben a lakossági rezsivédelmi rendszert meg tudta védeni – sorolta Orbán.

Nem ismerek még egy olyan országot, mely minden családnak minden hónapban 450 eurónyi támogatást tudna nyújtani havonta az energiárakra. Orbán szerint ez 2023-ben is így lesz.

Orbán Viktor ezután felsorolta a 2023-as év céljait:kimaradni a háborúból, kimaradni az európai recesszióból,  egy számjegyű infláció, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezményét kiterjesztik a 30 év alatti, gyermeket vállaló nőkre. Erről már a mai kormányülésen döntés születhet.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: