Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orcán köpte saját magát a fidesznyik polgármester, rég láttunk ilyet, hogy valaki ennyire ülepet a saját szájából. Nincs egy hónapja, hogy még az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely ellen hergelt, rá pár napra duplán csinálta meg azt.

Duplájára emelték a földadót a fideszes vezetésű Hajdúnánáson – adta hírül a 24.hu. Ez önmagában talán nem is lenne annyira polgárpukkasztó, ám érdemes emlékezni arra, hogy a település polgármestere a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), egyik alelnöke.

Ez pedig az a szervezet, amely a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségével (Magosz) közösen tiltakozott, amikor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhelyen egyáltalán bevezették a földadót.

A kamara a Magosz és a helyi Fidesz közösen indított tiltakozó kampányt novemberben, miután a Márki-Zay Péter polgármester által vezetett Hódmezővásárhelyen földadót vezettek be.

Azzal érveltek, hogy a „háborús szankciók” és az aszály már így is eléggé sújtja a gazdákat, ráadásul szerintük fennáll a veszélye annak, hogy más, baloldali vezetésű települések követni fogják Hódmezővásárhely példáját. A Fidesz debreceni szervezete a következő szöveggel osztotta meg a vonatkozó petíciót a közösségi oldalán: A Gyurcsány–Bajnai-korszakban megszoktuk, hogy ott tesz a baloldal a magyar emberek kárára, ahol csak tud, de ezúttal nem hagyhatjuk.

A kormánypárti tiltakozást nem zavarta, hogy az agrárkamara egyik vezetője polgármesterként mindeközben a saját települését a helyi földadó duplájára emelése mellett érvelt.

Hajdúnánáson ugyanis november 24-én, néhány nappal a hódmezővásárhelyi közgyűlési döntés után emelték duplájára a már 2014-ben bevezetett földadót. A hajdúsági eset kapcsán sem a NAK, sem a Magosz, sem a Fidesz nem tiltakozott. A település polgármestere, Szólláth Tibor, aki egyébként fideszes, a NAK egyik alelnöke és már a helyi földadó bevezetésekor is ő állt a kisváros élén. Gratulálunk a polgármester úr képmutatásához.

A propaganda média nem fog beszámolni a Fidesz képmutatásáról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mi Orbánék valódi politikája.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: