Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és az egykori Éhségmenet több résztvevője is részt vesz a ma elindult Tudásmenetén, amit szakszervezetek és civilek szerveznek. A tiltakozók Miskolcról gyalog Budapestre mennek, a 180 km-es utat 6 nap alatt teljesítik. 

Hétfő reggel a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indult az első Tudásmenet- számolt be Facebook oldalán a Pedagógusok Szakszervezete. Azért innen indul a menet, mert elsőként a pedagógusok jogaiért szót emelő Dezsőfi György igazgatóhelyettest függesztették fel pozíciójából.

Majd 180 kilométer gyaloglás után, szombat délután a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz érkeznek meg, ahonnan tavaly öt tiltakozó tanárt rúgtak ki. A menethez nem csak szülők és tanárok csatlakoztak, hanem az egykori Éhségmenet tagjai is.

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke is ott van az oktatásért aggódó szülőként, egykori szakszervezeti vezetőként, az Éhségmenet korábbi szervezőjeként Tudásmenetben- derült ki az MSZP facebook oldaláról.

Komjáthi Imre a menetben haladva elmondta: „amikor 2012-ben az első Éhségmenetet indítottuk, még nem gondoltuk, hogy egy nap nem közmunkások, nem a jogos jussukért tiltakozó munkásemberek fognak menetelni, hanem tanárok és diákok.”

Egyébként az  eseményt szervező Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék és a NoÁr Mozgalom ezzel az újabb akcióval szeretné felhívni a figyelmet az oktatás problémáira. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Népszavának elmondta, az első napon a 3-as úton Bükkábrányig gyalogolnak. Minden településen, ahol megállnak, szeretnének helyi pedagógusokkal találkozni és újabb csatlakozókat is várnak. Menetrend szerint szombaton érkeznek meg Budapestre.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: