Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több hírportál is megírta, hogy Budapest több kerülete nem kapott egyetlen fillér rezsitámogatást sem az Orbán-kormányzattól, míg a fideszes vezetésű önkormányzatoknak bőven jutott állami pénz. A DK-s vezetésű kerületek nem hagyják magukat pert indítanak az Orbán-kormány ellen az okosba elsinkofált rezsitámogatásuk miatt.

Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg az Orbán-kormány a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak- írja Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője XVIII. kerületi polgármester közleményében.

Szaniszló ismerteti, hogy egyetlen fillér segítséget sem kapott a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos rezsikompenzációból öt DK-s polgármester által vezetett kerület – a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület –, valamint Ferencváros sem.

A Demokratikus Koalíció polgármesterei nem nyugszanak bele abba, hogy politikai bosszúból Orbán Viktor 620 ezer budapesti lakost hagyott magára a rezsiválságban, ezért pert indítanak az Orbán-kormány ellen.

Szaniszló azt is írja még, hogy mivel a kormány által odaítélt önkormányzati támogatási összegek mögött nincsenek tisztességes számítások, a DK-s vezetésű kerületek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt (a perben).

Az ellenzéki városvezető leszögezi, hogy a Demokratikus Koalíció polgármesterei korábban per helyett inkább közösen tárgyaltak volna a rezsikompenzációról, mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a tárgyalás lehetőségét jogtalanul megtagadták tőlük.

Szaniszló kijelenti, hogy az ország nem épülhet a kormánnyal kötött egyéni alkuk sorozatára, hanem becsületes, kiszámítható kormányzás szükséges. Orbán Viktor azonban nem tárgyal és nem kormányoz, csak büntet és elvesz.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: