Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy miközben Orbánék azt hirdetik spórolj, téli műfüves focipályát építenek Felcsúton. Erre a hírre reagált költeményében az MSZP: A felcsúti sportbirodalom közpénzből épül, miközben a Fidesz nem engedi a TAO pénzek kiterjesztését az oktatásra és az egészségügyre- hangsúlyozza az MSZP

Alig egy hónapja derült ki, hogy meglopta a fiatalokat a Fidesz: ifjúsági szállás helyett gyerekmentes luxushotel épült TAO-pénzből Felcsúton, abból a 11 milliárd forintnyi állami támogatásból, amit kivitelezőként Mészáros Lőrinc érdekeltsége zsebelt be- emlékeztetnek közleményükben a szocialisták

Az MSZP szerint Orbánék már a látszatra sem adnak, a TAO-pénzekből nyíltan épül a privát fideszes luxus. Most pedig az is kiderült, hogy 800 millió forint közpénzből épül téli, fedett, műfüves focipálya is.

A párt arra is felhívja a figyelmet, hogy 2011 és 2021 között a TAO-pénzeknek köszönhetően 1107 milliárd forint adófizetői pénz ment sportcégekhez, egyesületekhez, alapítványokhoz, és a Fidesz által kialakított „választásos önkényuralom hibrid rezsimjében” már nem is meglepő, hogy ennek a legnagyobb nyertese a miniszterelnök-pártelnök faluja, Felcsút lett.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol ezt a pénzt oktatásra és egészségügyre lehet költeni. Milyen fejlesztéseket lehetett volna végrehajtani? Minden iskola fűtéskorszerűsítése kijönne belőle, és akkor most egyetlen gyermek sem fagyoskodna a tantermekben- szögezik le

Az MSZP szerint a TAO-pénzek terén is igazságot kellene tenni, a kormánynak a TAO-t ki kellene terjesztenie az egészségügyre és az oktatásra, hogy ott is legyenek olyan beruházások, fejlesztések, mint a sport területén. Ezért  kezdeményeztük, hogy a társasági adó alanyai ne csupán látványcsapatsportra, hanem köznevelési, felsőoktatási és egészségügyi intézmények részére is nyújthassanak támogatást. A Fidesz azonban erre nemet mondott.

A magyar adórendszer nem szolgálhatja a Fidesz privát luxusigényeit! Az MSZP szerint ma, amikor még az is kétséges, hogy sikerül-e kifűteni az óvodákat és iskolákat, hogy lesz-e elég tanár, orvos és ápoló, minden elérhető forrást, így a TAO-támogatásokat is a köz javára kell felhasználni!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: