Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elképesztő izgalmakkal kecsegtet az év első Párbaja, ugyanis barátokból lettek ellenfelek, VV Reni és VV Piros küzdöttek meg a játékban maradásért, a stúdióban Puskás Peti várta a párbajozókat

Mindkét párbajozó életének szerves részét képezi a VV Barna. Emiatt hol egymás támaszai, hol egymás ellenfelei voltak. A Párbaj alatt viszont nincs kecmec: szombat este egymással szálltak harcba, és egyiküknek távoznia kellett a párbaj végén.

A két lány barátsága mindig is hullámzó volt, és bár az előzetes várakozás elképesztően szoros eredményeket jeleztek Mégis VV Reni 65 százálakkal térhetett vissza a villába a többi villalakóhoz.

 

65-35 arányban

VV Melina úgy érezte, hogy muszáj megmondania az őszintét VV Pirosnak a vélemény a párbaj előtt. „Sokan kamuznak neked, de én nem fogok”- VV Melina elég érett gondolatokkal mondta el VV Pirosnak, hogy elárulta a barátait és kijelentette VV Reni fog visszatérni a villába- nem tévedett.

VV Kriszti saját verssel kampányolt VV Piros mellett, nem sok sikerrel. „Várunk vissza pici lány” – verselte el VV Kriszti, VV Melina pedig egy szívhez szóló monológgal állt ki a párbajozó VV Reni mellett.

 

Visszatérés a villába

VV Reni az eredményhirdetés után az örömében földrevetette magát, majd Puskás Peti még egy jó hírt közölt a lánnyal: megkapja a különleges védettséget biztosító piros kendőt is, amit eddig VV Piros birtokolt.

VV Reni a villába a kezében egy kakaóscsigával érkezett, utalva VV Barnára, az ötös fogat -ahonnan VV Piros kiszállt- megint örülhetett: zsinórban ez volt a negyedik párbaj, amit VV Melina, VV Dani, VV Ákos és VV Reni csapata megnyert.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: