Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Átlátszó írta meg, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1,7 milliárd forintért vett új tableteket a 2022-es népszámláláshoz, amik most egy raktárban porosodnak és ezeknek a tárolásáért is nettó 240 millió forintot fizettek. A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom egy remek javaslatot tett, hogy mi legyen a tabletek sorsa.

A november végén lezárult népszámláláson mintegy 23 ezer számlálóbiztos rögzítette digitálisan a Magyarországon élők adatait – írta meg a közadatként kikért beszerzési szerződések alapján az Átlátszó. Nyilván ehhez szükség volt nagy mennyiségű okos eszközre.

A népszámláláshoz összesen 26 500 okoseszközt rendeltek: a Samsung és Lenovo tableteket.  A Lenovók darabonként csaknem 60 ezerbe kerültek, a hozzájuk tartozó tokok pedig 4000 forintba. Nyilvánvaló, hogy a népszámlálás befejezése után ezek a KSH-nak felesleges kacatok.

Mint kiderült, a tárolásuk sincs ingyen: a méregdrága szuper eszközök most egy raktárban porosodnak és várják, hogy le lehessen őket selejtezni, majd veszélyes hulladékként kidobni. A raktározás nettó 240 millió forintba került nekünk.

Javaslatot tett a Societas, hogy mi legyen a KSH népszámlálós tableteinek sorsa

Az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalomnak  azonban van egy jobb ötlete, hogy mi legyen ezekkel az okos eszközökkel: a népszámláláshoz használt tableteket adják oda a legszegényebb településeken lévő iskoláknak!- írja rövid közleményében a Societas

Közben az MSZP is kiadott egy közleményt, a párt is szorgalmazza, hogy a népszámláláshoz használt több tízezer tablet kerüljön az ország legszegényebb településeinek iskoláiba úgy, hogy a kormány egyúttal gondoskodik az internet-hozzáférésről is.

Ez az intézkedés egyszerre szolgálná az oktatás színvonalának javítását, illetve a takarékoskodást is, mivel a táblagépek tárolása jelenleg 240 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

Az MSZP reméli, hogy a Fidesz-kormány hasznos közcélra fordítja a kérdéses tableteket, mivel azok közfeladat céljára történő továbbhasznosításáról a népszámlálás végrehajtásával kapcsolatos kormányhatározat is egyértelműen rendelkezik a 2023. január 31. és 2023. április 30. közötti időszakot megjelölve.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: