Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jászberényben tartottak ma időközi választást. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban a Fidesz polgármester-jelöltje még a 30 százalékos támogatottságot sem kapta meg, az ellenzéki közös jelöltje Budai Lóránt 67, 85 százalékos eredménnyel győzött. 

Azért kellett időközi választásokat tartani, mert feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület még októberben. Már az előterjesztés is érdekes volt, mert eredetileg a feloszlatást egy DK-s képviselő kezdeményezte a Fidesz támogatásával, de végül Budai Lóránt polgármester és több ellenzéki képviselő, valamint egy fideszes képviselő szavazta meg feloszlatást.

Budai Loránd, Jászberény polgármesterének programja

Akkor Budai úgy nyilatkozott: nem hiszem, hogy az üléseknek mindig egymás besározásával kellene foglalkoznia. Tanulság volt számomra az elmúlt három év. Az egyik legfontosabb, hogy igenis lehet politikai ambíciók nélkül is tenni a városért.

A 2019-es önkormányzati választáson meglehetősen patthelyzet alakult ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város érdek-képviseletiében Az ellenzéki Közösen Jászberényért Egyesületnek 7 képviselője volt – a polgármesterrel együtt –, a Fidesznek 6, plusz a Mi Hazánknak 1 képviselője.

A tét komoly volt, a választási kampányba még Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója is megszólalt, ami ritkaság számba megy, de meglehetősen luftra futott a Fidesz az októberi izmozással, mert magukat sakkozták ki a  Jász-Nagykun-Szolnok megyei város testületéből.

Ugyanis, jelen állás szerint csupán 4 fővel lesznek ez után jelen a jászberényi önkormányzatba, mert az ellenzék nem csak a polgármesteri címet őrizte meg, hanem megnyerte az összes választókerület is.

A patthelyzet hatalmas ellenzéki többségé alakult, ugyanis a polgármesterrel együtt 11 képviselője lesz ezután Jászberényben az ellenzéknek. A Mi hazánk nem ugorta meg a mércét és nem jutott be most a testületbe.

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: