Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A többgenerációs családi házakban élők eddig kimaradtak a kedvezményes elektromos áram és földgáz árakból, ha az egyes lakrészeknek nem volt külön bejárata. Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hónapok óta hívta fel erre a problémára a figyelmet, sikerrel hiszen született megoldás a helyzetre.

Számtalanszor jelezte a kormánynak a múlt évben is a szocialista frakcióvezető, hogy  lépjenek, hogy a családi fogyasztási közösségek is részesüljenek a lakossági elektromos áram és földgáz kedvezményekből.

Ezek a több generáció által lakott családi házak ugyanis eredetileg kimaradtak a kedvezményes tarifából, ha az egyes lakrészeknek nem volt külön bejárati ajtaja. Az ilyen közösségeknek így akár 80-100 ezer forinttal több elektromos áram és fűtésköltséget kellett fizetni.

Érdemes odafigyelni, mert akár meg is feleződhet az elektromos áram és földgáz számla

Az MSZP sikerrel járt, ugyanis egy december 28-án kiadott rendelet szerint, a kormány végre belátta: ezt az intézkedést elrontotta. Új szabályozása az önálló rendeltetési egység fogalmát úgy módosította, hogy annak megfelel már az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárattal rendelkező helyiség vagy helyiségcsoport is.

Győzelemről lehetne beszélni, hiszen több ezer együtt élő több generációs család fizethet mostantól kevesebb elektromos áram és földgáz számlát!

Csakhogy van egy-két bökkenő, s itt bizony a kormánynak van még feladata:

Hogyan értesülnek az érintett családok arról, hogy korábban elutasított kérelmük ellenére immár mégis jogosultak a kedvezményre? Ha azonnal beadják a kérelmüket, akkor is legkorábban februártól fizethetnek kedvezményes tarifát. Hogyan érvényesíthetik a nekik már tavaly óta járó kedvezményt?

Örvendetes, hogy a kormány belátta a tévedését, és részben korrigálta az általa előidézett igazságtalanságot. De senki sem kerülhet hátrányba azért, mert a kormányzat későn ébredt rá, hogy milyen helyzetbe hozta a magyar családokat.

Tóth Bertalan arra kéri az érintett családokat: nyújtsák be újra igényüket a kedvezményre akkor is, ha a helyi önkormányzati hivatal esetleg nem értesítené őket a jogszabályváltozásról. Új kérelmük kedvező elbírálása esetén a fűtésköltségük akár meg is feleződhet!

Az MSZP frakcióvezetője írásbeli kérdéssel fordult Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, hogy megtudja, hogyan tervezi tájékoztatni a korábban elutasított családokat arról, hogy jogosulttá váltak a kedvezményes lakossági díjszabás igénybevételére. A szocialista politikus azt is megkérdezte, mikor lesznek visszamenőlegesen is érvényesíthetőek a kedvezményes energiaárak a többgenerációs családi házak lakói számára.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: