Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Én nem bírom az olyan képmutató politikusokat, mint Hadházy Ákos. Valahol az ellenzéki média szégyene, hogy Ő van kiemelve az ellenzék erkölcsi mércéjének, miközben csak magas erkölcs mögé bújva leplezi a disznóságait.

Az ellenzéki média Hadházy Ákost mutatja be, mint a politikai erkölcs magas oszlopa. Az, hogy a média sokszor csak egy valaki iránt táplált képet vagy inkább szerelmet igyekszik fenntartani, valahol logikus. Az embereknek meg az újságíróknak is hősök kellenek, s ezzel a hőssel nagyon megengedőek, még ha meglehetősen kilóg a lóláb.

Február elején volt hír, mondjuk a 444-en, hogy Hadházy Ákos vagyonnyilatkozatában a szekszárdi lakása és a fácánkerti szőlője mellett megjelent egy 30 négyzetméteres bécsi lakás is, aminek 2022-ben vette meg az 50 százalékát.

 

Ebben még semmi extra nem is volna, azonban az RTL Házon kívül című műsora most közölt le egy összeállítást, amiből kiderül, hogy mindeközben Hadházy Ákos a parlamenttől néhány percre, Budapest legszűkebb Belvárosában  326 ezer forintba közpénzen béreltet magának egy „szolgálati lakást” az Országgyűlés Hivatalával.

Tetszik érteni, Bécsben vesz lakást, miközben havi 326 ezer forintért az adófizetők pénzéből lakásbéréltett magának Pesten. S azt javaslom ne álljunk meg itt. Mert Hadházy Ákos az a képviselő, aki közölte, hogy nem jár be a parlamentbe.

Akkor egy logikus kérdés van: minek neki lakás Pesten? Nem mindegy neki, hogy Szekszárdról, Bécsből vagy bárhonnan nem jár be? De azt javaslom itt se álljunk meg.

Az RTL összeállításából kiderül, hogy a képviselőknek 900 ezer forintjuk van irodabérlésre. Hadházy ezzel a lehetőséggel is él. Bérelt egy irodát, szintén Pesten, közpénzből. Az összeállításból kiderül, hogy a képviselő az irodához még a kapukódot se tudj, a neve sincs kiírva, sőt igazából be sincs még rendezve.

Érdemes megnézni a videót, mert Hadházy dadogva össze vissza hadovál a lakásról meg az irodáról. Vicces, de a kanapáról elmondja, hogy szeret ledőlni egy fél óra naponként… aban az irodában, ahova még kódot se tudja.. Tényleg ez az ember egy erkölcsi magas mérce, de most komolyan?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: