Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„A budapesti torlódások elsődleges oka, hogy nagyobb autóforgalom terheli a város központját, mint amennyit a belvárosi utak el tudnak vezetni. A problémák a város határain kívül keletkeznek jórészt: naponta több mint 300 ezer autó jön Budapestre az agglomerációból, a fizetős M0-ás miatt is megnőtt a budapesti úthálózat terhelése” – írta Facebook posztjában Karácsony Gergely.

A főpolgármester úgy fogalmazott: Ezért is követeljük régóta az M0-ás ingyenessé tételét, és ezért is fontos, hogy az állam által einstandolt HÉV-hálózat fejlesztése ne álljon le. Budapest fejleszti a közösségi közlekedést, ez a kötelessége az államnak is a HÉV-ekkel.

Karácsony szerint a korábbi évtizedek során hiába próbáltak helyenként nagyobb közúti kapacitást biztosítani, például felüljárók építésével, a belváros egésze nem képes a növekvő forgalom elvezetésére. Ezért új megoldásokra van szükség – írta.

Közölte, a tranzitforgalmat alapvetően a belvárost elkerülő, elsődlegesen a Hungária gyűrű és az autópálya-bevezető szakaszok által alkotott tranzithálózaton kell elvezetni. Ezeken olyan beavatkozásokra van szükség, ami a forgalom lefolyását egyenletesebbé és hatékonyabbá teszi.

A főpolgármester úgy véli, hogy mindez elsősorban korszerű forgalomirányítással, néhány esetben kisebb fizikai beavatkozásokkal elősegíthető. Mint írta:

Úgynevezett adaptív forgalomirányítás kialakítására van szükség, amellyel egyensúly alakítható ki a lokális forgalmi igények és az adott útvonal közúti kapacitása között. A cél, hogy csak akkora forgalom terhelje a belvárost, amelyet az ottani úthálózat biztonságosan és kiszámíthatóan le is tud bonyolítani.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: