Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Varju László, a DK országgyülési képvielője közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy több hónapos hitegetés után mégis elbocsátották a Tungsram dolgozóit

Hiába ígérték meg februárban a Tungsram megmaradt újpesti és hajdúböszörményi dolgozóinak, hogy egy másik befektető átveszi őket, mostanra kiderült, ez korántsem így lesz. A hajdúböszörményi üzemből többen is utcára kerülnek, az újpestiből mindenkit elbocsátanak- írja Varju

A Demokratikus Koalíció politikusa szerint ebből is látszik, hogy az Orbán-kormányra nem lehet számítani, ha emberek sorsáról van szó. Ezzel a lépéssel is százakat hagynak az út szélén az orbáni infláció okozta válság közepén, és nemcsak az elbocsátott dolgozókat, hanem egész családokat sodornak kétségbeesett helyzetbe.

Ezek a dolgozók, ezek a családok most Orbán miatt élnek rosszul, miatta vesztik el a megélhetésüket, és még csak esély sincs rá, hogy kormányzati segítséget kapjanak. Ezért tett meg tavaly nyáron mindent a DK a megsegítésükre a kormány helyett: a XV. kerületben programot indítottunk a tungsramos álláskeresőknek. Mi akkor is segítünk, amikor a magyar kormányra már nem lehet számítani, mert csakis így lehetünk európai Magyarország.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: