Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Van Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban egy titkos alúljáró- derült ki Torzsa Sándor, MSZP-s önkormányzati képviselő Facebook posztából, melynek kálvárijára a politikus ígyekszik rávilágítani. 

A ferencvárosi MSZP-DK szövetsége évtizedes problémákat igyekszik megoldani, most is egy több évtizedre visszanyúló tarthatatlan helyzetről beszéltünk a Ferencváros képviselő testületi ülésén- kezdi beszámolját Torzsa

Az MSZP-s politikus elmondja, hogy valamikor a 2000-es évek elején épült egy aluljáró a Haller utca és a Soroksári út torkolatánál található Haller kapu névre keresztelt kis köz és a Duna part között, hogy átjárást biztosítson a HÉV sínek alatt a zöldbe vágyó Középső- Ferencvárosban lakóknak.

A politikus leszögezi, hogy fontos aluljáró lenne ez, mert aki a Duna parton sétálni szeretne egy picit, az a HÉV sínek miatt szabályosan csak a Boráros térnél vagy a Lágymányosi hídnál tud kijutni az ott található sétányra. (ez kb 1 km-es kereülőt jelent- a szerk)

Torzsa Sándor arról is ír, hogy az aluljáró működött, sőt őmaga is kelt át már benne, aztán egyszer csak lezárták, mára az egyik oldalán rács van, a másik oldalát meg teljesen befalazták és be is temették.

A politikus hosszas nyomozásba kezdet és kiderült, hogy az aluljáró a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdona, azonban hogy az pontosan miért lett betemetve, annak hivatalos nyoma nincsen a képviselő testületi dokumentumok között.

Torzsa komentben elmondja, hogy a 2010-es évek elején a Duna Medical építkezése miatt került lezárásra -IDEIGLENESEN- az aluljáró és az is, hogy voltak az építkezés körül nehézségek.

Ám az építkezés már majd 8 éve befejeződőt, de az aluljáró nem hogy megnyitott volna, hanem az egyik oldalát befalazták. Eddig vannak a tények, után meg „csak legendák” vannak (amik sokszor egymásnak is ellentmondanak).

Az MSZP-s képviselő éppen ezért kért egy hivatalos leírt anyagot arról, hogy akkor mi a pontos indok,  mert ahogy fogalmazott, legendákra építve nem lehet megoldani a helyzetet. A politikus célja egyértelm, azt szeretné elérni, hogy újra kinyithasson ez az aluljáró, hogy sok ezer ferencvárosinak elérhetővé váljon a Duna part, ha kocogni, kutyát sétáltatni szeretne vagy csak egy picit kiülni a zöldbe.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: