Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Telex számolt be róla hogy gázrobbanás történt a Józsefvárosban. A Bérkocsis utca egyik önkormányzati bérházában.  „Tele az utca tűzoltókkal, rendőrökkel, mentőkkel. Az épület áll, viszont több ablak kitört” – írja a Telex

A tűzoltóság tájékoztatása szerint a  a födém beszakadt, a falak megrogytak, tűz azonban nem keletkezett. Helyszínen lévő Telex megtudta, hogy a házban több fal összeomlott, az egyik tűzfal pedig a szomszédos iskola udvarára zuhant.

A házból kimentek, illetve kiküldték az embereket, többen sokkos állapotban ülnek az utcán. Úgy tudni, hogy egyetlen ember nem hagyta még el azt. A katasztrófavédelem szerint a hétlakásos épületet öt ember hagyta el, egy embert a tűzoltók a romok alól emeltek ki.

A helyszínen van Pikó András polgármester is, aki a Telexnek megerősítette, hogy gázrobbanás történt. Pikó azt ígérte a házban élőknek, hogy átmeneti szálláson helyezik el őket. A polgármester a lapnak elmondta, hogy ez egy bontás alatt álló önkormányzati ház, többeket már kiköltöztettek.

Egy egyedül élő, középkorú férfi lakásában volt a gázrobbanás, ő rekedt a romok alatt, őt kellett kimenekíteni. Feltehetően súlyos sérülései vannak, a mentők kórházba szállították.

A katasztrófavédelem szerint az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, és kiérkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A helyszínen vannak az áram- és gázszolgáltató szakemberei, akik a háztömböt a hálózatokról lezárták. A rendőrség lezárta a Bérkocsis és a Tolnai Lajos utcát is, a ház közvetlen környezete rendőrségi szalagokkal van lezárva, nem engedik vissza az ott lakókat sem.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: