Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A pedagógus szakszervezet szerint Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy már csak Európai Unión múlik a pedagógusbérek emelése- írja az RTL

Rétvári Bence állításaira  egy közleményt adott ki  a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az oktatásért felelős államtitkár ugyanis sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „Magyarország az Európai Uniónak tett minden eredeti vállalását teljesítette, így már nincs akadálya az uniós forrásokhoz való hozzáférésnek, és annak, hogy a magyar pedagógus-béremelés megvalósuljon”.

Rétvári Bence szerint  „A jogszabály június elsejével lép hatályba, tehát jogi akadálya nincs annak, hogy onnantól megérkezzen annak a 800 milliárd forintnak az arányos része, amelyet a kormány a pedagógusok béremelésére kíván fordítani” – mondta a belügyminisztériumi államtitkár, megjegyezve, ha a pénz nem jön, akkor az „jogalap nélküli visszatartása a magyar pedagógusokat megillető forrásnak, és ennek nyilván csak politikai oka lehet”.

Rétvári szerint a magyar baloldali politikusok azzal foglalkoznak, hogy akadályozzák a források megérkezését, a magasabb pedagógus-béremelés megvalósulását, és hogy a baloldal a pedagógusokra hivatkozva, „agresszív politikai akciósorozatot indított el”. A Karmelita kolostornál lezajlott, rendőri erőszakkal járó tüntetésekre utalva Rétvári Bence arra szólította fel a Nemzeti Pedagógus Kart, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy határolódjanak el az erőszaktól, és kérjék meg a baloldali politikusokat: ne hivatkozzanak rájuk, amikor agresszív akciókat hajtanak végre.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Rétvári Bence nyilatkozatára reagálva azt közölte szombaton, hogy nemcsak, hogy elhatárolódunk, de el is ítéljük az erőszakot, főképpen az emberek, köztük gyerekek elleni erőszakot, amit a Karmelita kolostornál a tüntető diákokkal szemben elkövettek.

A PDSZ szerint Rétvári Bence állításaival szemben a pedagógusbérek emelésének nem feltétele az uniós támogatás: normális esetben az Európai Uniótól ilyen célra támogatásokat egyetlen ország sem kap. Amiért az Európai Unió kivételt tett Magyarországgal, az a közoktatás és azon belül az e területen dolgozók nemzetközi statisztikákban is kiugróan rossz helyzete.

A PDSZ közleményében azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az EFOP PLUSZ programon keresztül a legmagasabb összegeket a pedagógus életpálya címsoron hívhatja le. Ennek feltételei: olyan jogszabályt kell alkotni, amely a pedagóguspályát vonzóvá teszi,
amely szerzett jogokat nem von el és az autonómia csökkentésével nem jár.

A PDSZ szerint a tervezett új jogállási törvény, az ún. státusztörvény ennek a hármas feltételnek, még az egyeztetéseken szóban előadott változtatásokkal sem felel meg. A szakszervezet álláspontja az, hogy kormány csak saját magát hibáztathatja, ha a támogatást nem tudja megszerezni, vagy azt esetleg vissza kell fizetni.

A magyar kormány felelőssége, hogy olyan törvényt akar keresztülerőltetni, mely nemcsak, hogy nem felel meg az Európai Uniónak tett vállalásainak, de semmilyen módon nem szolgálja a közoktatás helyzetének javítását – fogalmazott a PDSZ.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: