Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz Szlovákia új kormányának vezetője, miután az évek óta tartó kormányválságban lemondott az ügyvezető miniszterelnök is. Ám Orbán Viktor ennek a hírnek vélhetően mégsem fog nagyon örülni, Ódor ugyanis a Magyarországról elüldözött CEU egyik tanára.

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz Szlovákia miniszterelnöke, miután Zuzana Čaputová államfő vasárnap délután hivatalosan is bejelentette, hogy az előrehozott választásokig szakértői kormányra bízza az ország irányítását.

Szlovákia történetében eddig még egyszer sem volt példa arra, hogy a végrehajtói hatalmat szakértői kormány vegye át: ebben a felállásban nem politikusok, hanem hivatalnokok, külső szakértők vagy a minisztériumokban jelenleg is dolgozó államtitkárok tölthetik be a miniszteri posztokat. Az új kormány tagjait sem a parlamenti pártok, hanem maga az államfő választja ki – mutat rá az Új szó.

Összeszedtük, mit érdemes tudni Szlovákia magyar nemzetiségű, CEU-n is tanító új miniszterelnökéről, valamint annak is utánajártunk, hogy mik voltak a szlovák kormányválság legfontosabb állomásai, illetve mi várható a előrehozott parlamenti választásokon.

A komáromi születésű, 46 éves Ódor Lajos (szlovákul Ľudovít Ódor) a pozsonyi Comenius Egyetemen végzett matematika-menedzsment szakon. Karrierjét 1999 áprilisában kezdte pénzpiaci elemzőként a ČSOB banknál, de két évvel később már közgazdászként dolgozott a Szlovák Hitelminősítő Intézetnél. 2006 januárjában a Szlovák Nemzeti Bank Tanácsának tagja és a kutatásért felelős igazgatója lett, 2018-tól pedig már a pénzintézet alelnöke volt.

2010 és 2012 között a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének és a pénzügyminisztériumnak volt a tanácsadója, 2016 januárjától pedig vendégprofesszorként is tevékenykedik a Közép-európai Egyetemen (Central European University, CEU). Ódor saját honlapján azt írja magáról:

Ideológiám a pragmatizmus, a modern módszereken és adatokon alapuló gazdaságpolitika, valamint meggyőződésem, hogy a sikeres társadalomnak tanult emberekre, értelmes szabályokra és minőségi intézményekre van szüksége. Célom, hogy összekapcsoljam az akadémiai tudás és a valódi gazdaságpolitika világát.

Az rtl.hu által megkérdezett szakértő szerint, Ódort leginkább az Orbán kormány legszorosabb szövetségese, a Smer-SD fogja kritizálni. Sem a magyar kormánynak, sem Ódornak nem érdeke túlhangsúlyozni magyarságát, ráadásul világnézetét tekintve amúgy sem tekinthető a magyar kormány természetes partnerének.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: