Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Korózs Lajos, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatóján leszögezte „912 ezer ember a nyugdíjasok közül nem éri el a 180 ezer forintos havi nyugdíjat sem. Megjegyzem, a nyugdíjasok kétharmada nem éri el az átlagnyugdíjat” .

Korózs Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek vállát nagyon súlyos terhek nyomják, éppen ezért az MSZP öt pontos javaslatcsomagot dolgozott ki, „Mentőcsomag a háztartásoknak” néven, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjasokat érinti.

Az MSZP-s vezető azt sürgette, hogy a kormány jövő hónap elsejétől 5 százalékkal emelje meg a nyugdíjak összegét, hiszen a januári nyugdíjemelést már megette az infláció. Ugyanis a nyugdíjas háztartások elmaradása az országos átlaghoz képest legalább 15 százalékos, ráadásul borzasztó nagyok a területi különbségek a jövedelmekben.

„A statisztika ismeri azt a fogalmat, hogy szubjektív jólét, ezen belül a szűkös megélhetéshez szükséges pénzt definiálják” – mondta Korózs Lajos. Ma hazánkban 150 ezer forint szükséges a szűkös megélhetéshez. Ennek ellenére 256 ezer olyan nyugdíjas van ma Magyarországon, akinek még a 100 ezer forintot sem éri el a nyugdíja.

A Mentőcsomag a háztartásoknak javaslatcsomagunk további fontos elemeket tartalmaz. Szeretnénk elérni, hogy a leginkább a rászoruló 300.000 család havi 20.000 forint értékben kapjon élelmiszer-bankkártyát, mert enni kell!

Az élelmiszerekre kivetett extra ÁFÁ-t meg kell szüntetni, az alapvető élelmiszerek áfáját el kell törölni! Maradjon meg a nyolc élelmiszer kedvezményes ára mindaddig, amíg az élelmiszer ÁFA és különadó megmarad! Adjunk támogatást a hazai tulajdonú kisboltoknak, hogy az árstop alá eső termékek mindenhol elérhetőek legyenek- ismertette a politikus.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: