Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jámbor András, Józsefváros országgyülési képviselője egy Facebook posztban arról írt, hogy Kocsis Mátéék 378 milliót játszottak át a haverjaiknak a józsefvárosi gyerekek pénzéből, fényképet is közölt a fideszes kerületvezetés után maradt állapotokról. 

Jámbor András arról számot be, hogy a józsefvárosi tulajdonban lévő káptalanfüredi gyerektábor már hét éve használhatatlan. A felújítására 2017-ben Kocsis akkori polgármesterként állami támogatást hívott le. A több mint 2 milliárd forintból aztán 378 milliót mindjárt át is passzoltak az egykor Simicskához kötődő, később Kálomista Gábor által is vezetett Veszprém Handball Team Zrt-nek.

A tábor területén – erdőirtáson túl – azóta se történt semmi, a pénzzel viszont máig nem tud elszámolni a cég. A folyamatos csúszások miatt Józsefvárosnak vissza is kellett fizetnie a teljes támogatási összeget – igen, azt a közel 380 milliót is, amivel Kálomista cégének kellett volna elszámolnia- hívja fel a figyelmet Jámbor

Pikó András polgármesteréknek köszönhetően – akik újra lehívták a támogatást – hamarosan tényleg meg tud épülni a gyermektábor. A 378 millió viszont, amit az elszámolás hiánya miatt a kerületnek saját forrásaiból kellett visszafizetnie az államnak, még mindig hiányzik Józsefváros kasszájából.

Jámbor arról is ír, hogy ezért  Pikóék büntetőfeljelentést tettek. Ha maradt még benne egy cseppnyi felelősségérzet a került iránt, akkor itt az ideje, hogy Kocsis Máté lépjen az ügyben. Például odatelefonálhatna a haveroknak, hogy szíveskedjenek visszautalni a józsefvárosi gyerekektől ellopott pénzt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: