Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Hetek óta mondom, hogy a januári nyugdíjemelést rég megette az infláció” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke szerda este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, a politikus szerint még júniusban előrehozott nyugdíjkiigazításra kell sort keríteni

Két egymást követő negyedévben is bőven 20 százalék felett volt az infláció a lakosság egészére vetítve.

Lassan háromnegyed éve a nyugdíjas fogyasztói árkosár alapján mért inflációs ráta pedig jóval magasabb, mint a lakosság egészére vetített, abból adódóan, hogy a nyugdíjasok fogyasztási szerkezete eltérő.

Most is 25,2 százalékos nyugdíjas fogyasztói árindexet mért a KSH. A maginflációból pedig arra következtethetünk, hogy ezek a negatív tendenciák tartósan így is fognak maradni.

„A költségvetésnek van egyébként forrása arra, hogy júniusban csináljon egy 5 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelést” – érvelt Korózs Lajos. Ráadásul borzasztó rosszul járnak nagyon sokan – emlékeztetett az MSZP alelnöke. Hiszen az Alkotmánybíróság nemrég utasított el egy olyan beadványt, amelyet egy olyan illető nyújtott be, aki a törvény alapján „kirekesztődött” a tavalyi soron kívüli júliusi nyugdíjemelésből és a novemberi korrekcióból is. Ez pedig több mint 60 ezer embert érint, hiszen ennyi ember van hasonló helyzetben.

Korózs Lajos elmondta, hogy arra biztatja a beadvány készítőjét, hogy forduljon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hiszen az korábban hasonló ügyekben hozott már pozitív ítéleteket, amelyet a magyar kormánynak végre kell hajtania.

„Szerintem számolnak és szerintem azzal is tisztában vannak, hogy itt borzasztó sok ember, nagyon méltatlan helyzetbe kerül. Ugyanis – egy szociológiai felmérést említek – a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy a minőség rovására is változtatott a fogyasztásán, rosszabb minőségű árut vásárol. Ezt a lakosság 60 százaléka mondta. A lakosság 79 százaléka – közel 80 százaléka – azt mondta, hogy visszafogta a saját fogyasztását” – érvelt Korózs Lajos.

Ráadásul a legalsó jövedelmi tizedben élő durván 950 ezer ember a fogyasztásának 56 százalékát élelmiszerre és rezsire költi. Márpedig a háztartási energia is borzasztó drágulást mutat.

„Gyakorlatilag arról van szó, hogy durván 3,8 millió ember teljesen méltatlan helyzetbe kerül és alig-alig jön ki a hónap végén a jövedelméből” – összegzett az MSZP alelnöke.

Az utóbbi másfél évben a kormány nem tartja azon ígéretét, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: