Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, jelenleg a DK politikusa közleményében arról ír, hogy a  Monetáris Tanács kamatdöntésével megtört a jegybank antiinflációs  elkötelezettsége. 

Bodnár Zoltán szerint, a magyar jegybank a jelek szerint nem tudott vagy nem akart tovább ellenállni az Orbán-kormány hónapok óta tartó agresszív politikai nyomásának, és 100 bázisponttal a piaci várakozásokat is meghaladó mértékben 18%-ról 17%-ra csökkentette az irányadó kamatot.

A gazdasági szakember szerint a  világgazdaságban kétségtelenül kedvező folyamatok indultak el az elmúlt hónapokban, jelentősen csökkent például az energiahordozók világpiaci ára, bár ebből a magyar emberek semmit sem érzékelhetnek a tavaly méregdrágán vásárolt  gáz miatt. Az amerikai és az európai központi bank azonban változatlanul szigorítja a monetáris feltételeket, jóllehet az ott mért infláció tavaly ősz óta folyamatosan csökken.

Bodnár úgy véli, hogy a Európa-bajnok orbáni infláció belső okai azonban változatlanul fennállnak, a kormány fiskális alkoholizmusával, a fékevesztett költekezéssel az idei évre tervezett költségvetési hiány 80%-át már áprilisban elérték, és az Orbán-kormány intézkedései folyamatosan rontják a jegybank antiinflációs lépéseinek hatékonyságát. A fogyasztói árindex áprilisi csökkenése alig haladja meg a tavalyi bázis növekedésének mértékét.

A MNB korábbi alelnöke hozzáteszi, hogy az idő előtti kamatcsökkentéssel a Magyar Nemzeti Bank ismét jelentős kockázatot vállalt nemcsak az infláció mielőbbi letörését, de a forintárfolyam stabilitását is veszélyeztetve a mai döntéssel.

Bodnár Zoltán zárásképp kijelenti, hogy az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az Orbán-kormány számára nem az infláció letörése, hanem a gazdasági növekedés az elsődleges cél, aggodalomra adhat okot azonban az, ha a Matolcsy-vezette jegybank is támogatja ezt a zsákutcás gazdaságpolitikát.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: