Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Mészáros Lőrinc nem gázszerelő” – ezzel a mondattal kezdte napirend előtti felszólalását az MSZP-s Komjáthi Imre, aki szerint Magyarország leggazdagabb embere nem az, akit konvektor cserére hívna az ember, viszont olyanok már nem nagyon vannak az országban, akik ki tudnának cserélni egy konvektort.

Az MSZP társelnöke szerint Mészáros biztos ki tudna még cserélni egy strangot, de már régóta olyan dúsgazdag ember, akinek egyetlen válságokkal terhelt év alatt 180 milliárd forinttal, vagyis 38 százalékkal nőtt a vagyona. Emiatt „tehetős kormánypárti oligarchának” nevezte Mészáros Lőrincet napirend előtti felszólalásában

Komjáthi Imre. „Nem olyan szakember, akit egy konvektor cseréjére hívunk és ez baj. Nem pusztán azért, amit helyette csinált, hanem azért is, mert elfogynak a magyar szakemberek” – mondta felszólalásában a szocialista politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az összes magyar gázszerelő el tudna helyezkedni Európa nyugati felén, a hazai fizetése többszöröséért.

Az MSZP társelnöke szerint ezek a szakemberek már csak azért nem vándorolnak ki, mert a zömük pár év múlva nyugdíjba vonul. „Azt pedig senki sem tudja, mit fogunk utána csinálni” – tette hozzá, ugyanis szerinte bajban van az manapság, aki burkolót, nyílászáró-cserére hozzáértő szakembert vagy villanyszerelőt szeretne találni, ugyanis hosszú hónapokra előre mindenki be van táblázva – aki még Magyarországon dolgozik.

Komjáthi Imre azt is elmondta: nem azzal van a baja, hogy ne találna elegendő gázszerelőt az Arany Oldalakban, hanem, hogy mit művelt a kormánypárt a szakképzésben. Hosszasan sorolta a szakképzés problémáit, kezdve azzal, hogy magyar szakmunkások építik és tartják karban Európa országait, itthon meg sorra zárnak be a műhelyek.

Komjáthi Imre szerint sokkal sötétebb a valóság annál, mint amit Orbán Viktor festett a szakképzésről pár hete: 16 évre leszállították a tankötelezettség határát, a duális képzésben a komplett szakmai tudásátadás helyett gyakran gyerekmunka folyik a gyakorlati helyeken.

„És még mindig azzal csábítják Magyarországra a külföldi tőkét, hogy itt nem kell megfizetni a szakmunkást” – tette hozzá a szocialista politikus, aki szerint a kormánypárt „kiszolgáltatott inasokat akar legyártani” sokoldalú szakemberek helyett. Komjáthi Imre szerint emiatt a szakképzés keveseknek vonzó és nem tudnak a gimnáziumi képzésből tömegeket áttolni a szakképzésbe.

 

„A szocialista pártnak és nekem – és talán az előéletemből adódóan ezt elhiszik – az egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladat, hogy újra sikeres szakképzés működjön itthon” – mondta el beszédében az MSZP-s országgyűlési képviselő, aki hosszasan sorolta, milyen képzést szeretnének látni: amelyik „nem kódorogva a minisztériumok között, elhanyagoltan próbál túlélni” és amiben a diákok érdekei nem tűnnek el a rövidtávú ipari érdekek mögött.

Komjáthi Imre szerint a gyakorlati helyeken egységes és ellenőrzött körülményekre, illetve olyan elméleti oktatásra lenne szükség, amely lehetővé teszi a szakképzésben résztvevők számára a továbbtanulást a felsőoktatásban. Az MSZP társelnöke számít a szakszervezetek bevonására, a középiskolások munkajogi oktatására, illetve kidolgozna a frissen végzett szakembereknek itthon tartási stratégiát.

„Mikor erről a témáról beszélek, legyintés, ásítás a válasz a politikusoktól és a tanácsadóiktól. Aztán ugyanezek az emberek kérdezgetnek sürgetve, hogy tudok-e valakit, aki leszigetelné a házukat. Tudok. Fél év múlva és Svájcban” – vetette a politikai elit szemére Komjáthi Imre, hogy nem figyelnek oda a szakképzésre. „Ez nagyon is hétköznapi, húsbavágó ügy” – nyomatékosította felszólalásában a szocialista politikus.

„Ha pedig azt kérdezik, mi a teendő Mészáros Lőrinccel, erre is van javaslatom: luxusvagyon-adó” – mondta Komjáthi Imre, hozzátéve: „abban az országban, ahol 25 százalék körül van az infláció, romokban a forint, dolgozói szegénység pusztít, nem azt várjuk az ország leggazdagabb emberétől, hogy vízmelegítőt bütyköljön, hanem azt, hogy adózza le a mérhetetlen luxusát.

Igen: fizessenek a gazdagok! Fizessenek a Garancsik, a Tiborczok, a Rogánok és az egész meggazdagodott siserehad. Pontosabban: adjanak vissza valamennyit a pénzünkből, az adófizetők pénzéből és azt költsük a jövő gázszerelőire” – zárta a beszédét Komjáthi Imre.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: