Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Budapest XXI. kerülete az utóbbi időben a Fidesz hatalmi marakodásától hangos, miután a választásokon sokszor leszerepelt Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt,  Borbély Lénárd a kerület polgármestere kikerült a kormánypártból.

Hiába nyert zsinórba több választást is az ősbalos kerületben Borbély Lénárd Csepel polgármester, kitették a szűrét az Orbán-pártból.  A Fidesz országos választmányának elnöksége ugyanis elutasította Borbély Lénárd csepeli polgármester és Ábel Attila alpolgármester ismételt tagfelvételi kérelmét a helyi szervezet újraalakulásakor. Morovik Attila csepeli másik alpolgármestere pedig ismételt tagfelvételi kérelmet be sem nyújtott.

Úgy tűnik, hogy a feszültség így sem csitul. S bár Németh Szilárd többször is csúnyán leszerepelt a választásokon a Fideszen belül neki leng a zászló. Olyannyira, hogy Ábel Attila szerint arra is volt példa, hogy Németh Szilárd  ott ült a képviselő testületi ülésen a képviselők háta mögött és onnan irányította Fidesz-frakció tagjait SMS-ekkel, fejrázással és bólogatással.

Ábel Attila ennél határozottabban is bele áll Németh Szilárdba, mint írja Facebookon:  Volt egy pillanat a költségvetés márciusi tárgyalásánál, amikor úgy tűnt, valaki leszólt Németh Szilárdnak, hogy nem teheti tönkre a csepeli önkormányzatot, nem kényszeríthet ki előrehozott választást. Az ugyanis a Fidesz számára katasztrofális eredményű lenne most Csepelen.

Most folytatja a csepeli önkormányzat teljes ellehetetlenítését, hogy bármi áron előrehozott választást kényszerítsen ki. Ő tényleg hisz abban, hogy ilyen körülmények után az ő jelöltjét választanák meg polgármesternek. Aki odaadná neki végre Csepel vagyonát, és megengedné neki, hogy szállodákat építsen a Kis-Duna-partra.

Pont oda, ahol annak idején ő ígérte meg, hogy soha nem engedi, hogy bárki szállodát vagy lakóparkot építsen a Kis-Duna-partra. Hogyan tud valaki ennyire kifordulni önmagából a hatalom miatt?- teszi fel a kérdést a Fidesz színeiben megválasztott alpolgármester, a Fidesz országos alelnökének

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: