Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Június elsejétől házon belülről érkezik két új vezető az ATV Csoporthoz. A televízió kreatív igazgatója lett a Spirit FM-et is irányító Korvin Tibor, míg az új művészeti vezető Balogh Ferenc lett, közben a Spirit FM reggeli műsora is megszűnik, így távozik a csatornától Lampé Ágnes- írja a Média1

A Media1 információi szerint bizonytalan időre felfüggesztik a 92.9 Spirit FM Aktuál című reggeli műsorának sugárzását, így ezzel az utolsó olyan, az ATV Csoporthoz tartozó televíziós- és rádióműsortól is elbúcsúzik Lampé Ágnes, amelyben az utóbbi időben hallható vagy látható volt. Az ATV Csoport a kedvezőtlen pénzügyi helyzet, az ATV Zrt. veszteségessé válása miatt kezdett nagy racionalizálásba.

Lampé Ágnesnek egy ideig az ATV-n is voltak műsorai, de ezek közül az egyik, a maiTéma nemrég megszűnt, a másikból, az ÖT című vitaműsorból pedig a tévétársaságnál zajló személyi átcsoportosítások során kikerült.

Azzal, hogy a reggeli rádióműsora is megszűnik, a Media1 információi szerint Lampé Ágnesnek nem maradna egyetlen, az ATV Csoporthoz tartozó műsora sem, ezért távozik.

Az ATV szakmai vezetésében is történtek változások. Korvin Tibor tíz éve az ATV Csoport munkatársa, a Spirit FM indulása óta a rádió vezetője lesz a csatorna kreatív igazgatója. Az eddigi művészeti igazgató, Lengyel Zsolt és az ATV útjai elválnak, a csatorna a Media1 érdeklődésére megküldött közleményében köszönetét fejezte ki a szakember eddigi profi munkájáért. A terület új vezetője, Balogh Ferenc 15 éve a cég munkatársa, eddig a grafikai osztály élén állt.

„A műsorok fejlesztése, a programstratégia, a tartalmi újítások önálló embert kívánnak. Ezért az ATV Korvin Tibort kinevezi kreatív igazgatónak. A szakember már a Spirit FM vezetőjeként is kiváló eredményeket ért el, ezután is számolunk vele a rádióban,  azonban munkája kibővül a televíziós munkakörrel.

Középtávú terveink között szerepel az ATV vizuális megújítása, ezt a feladatot egy régi kollégánkra,  a grafikai osztály vezetőjére, a mindig magas minőséget képviselő Balogh Ferencre bízzuk” – nyilatkozta Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója.

A Media1  írta meg azt is, hogy az ATV Zrt. veszteségessé vált 2022-ben. A médiavállalatot rosszul érintette az energiaköltségek drasztikus emelkedése, a forint gyengülése a főbb külföldi devizákhoz képest (az euróban és dollárban fizetendő jogdíjak és egyéb költségek miatt) és az infláció megugrása miatt megnövekvő bérigények is betettek a vállalatnak.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: