Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Telex megszerzett egy minisztérium által kiküldött levelet, amiből kiderül, hogy a kabinet komoly jegyár drágításra készül. Július 1-től a MÁV-, a Volán-, és HÉV-közlekedésben, elsősorban a rövidebb távolságokon jelentősen emelkednek az árak.

A Telex megszerzett egy minisztériumi levelet, amiből kiderül,  hogy Július 1-től a MÁV-, a Volán-, és HÉV-közlekedésben, elsősorban a rövidebb távolságokon jelentősen emelkednek az árak.

A lap megkereste az Építési és Közlekedési Minisztériumot, akik elég titokzatos választ adtak:  folyamatos a tarifarendszer felülvizsgálata, amelyben a jövőben további változások várhatóak.

Közben a MÁV már közleményben is tudatta a jegyárdrágulás tényét, amiből kiderül, hogy  a különböző járműveken az állam hatókörébe tartozó cégeknél

a 0-10 kilométeres távokon 250 forint helyett 400 forint,
a 10-15 kilométeres távokon 310 forint helyett 450 forint,
a 15-20 kilométeres távokon 370 forint helyett 500 forint,
a 20-25 kilométeres távokon 465 forint helyett 550 forint,
végül a 25-30 kilométeres szakaszokon 560 forint helyett 600 forint lesz a menetjegyek ára.

A további kilométer alapú tarifák nem emelkednek, de azért a logikus módon a legsűrűbben vélhetően ezen utazási távolságokra használják az emberek a MÁV, a Volán, de különösen a HÉV (ahol 30 km-nél hosszabb út talán nincs is) szolgáltatásait.

Az országos és vármegye bérletek bevezetése óta folyamatos a tarifarendszer felülvizsgálata, amelyben a jövőben további változások várhatóak. Ez azonban nem drágulást, hanem összességében a szolgáltatásokhoz való egyszerűbb és korlátlanabb hozzáférést biztosítja–  értékeli a helyzetet az Építési és Közlekedési Minisztérium a lapnak.

Talán jó hír, hogy Budapesten a BKV járatain nem emelkedtek a vonaljegyek és a bérletek árai.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: