Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Reggel hét óra, még tart a pedagógus “bosszútörvény” vitája tegnap délután fél négy óta. Közben kint világos lett. Kint biztos- eképpen számolt be a Facebookon Harangozó Tamás az MSZP parlamenti képviselője

Tegnap délután 15:30 perckor kezdődött a pedagógusok státusztörvényéről szóló vita a parlamentben, a tanárok és a diákok hosszas tiltakozása ellenére. A parlamenti vitát  a Kossuth téren az Egységes Diákfront és más szervezetek tüntetése kísérte tagnap 17 órától. Közben az ellenzék meghekkelte a parlamenti vitát, egész éjjel bennmaradtak a parlamentben.

A státusztörvényről szóló parlamenti vitát a tüntetők egy, a Kossuth térre kihelyezett kivetítőn követhetnek. A vita azzal kezdődött, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ismertette a javaslatot. A Fideszes politikus szerint: rengeteg téves információ kering a nyilvánosságban, de a kormány által előterjesztett életpályamodell célja, hogy a szakmai, anyagi megbecsülés javuljon.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke részben erre reagálva elmondta: a kormánypárti politikusok azt mondták bent a parlamentben, hogy a szakszervezetek hazudnak. Valójában Orbán és a Fidesz hazudik. De ti tartsatok ki, mi is kitartunk, ti is tegyétek! – üzente a tüntetőknek

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője este fél tízkor a parlamenti felszólásában arról tájékoztatta a kormányparti politikusokat, hogy a tüntetők még mindig az épület előtt vannak.

A tüntetés hivatalosan 22 óráig tartott, ekkor is még a parlamentben az ellenzéki politikusok továbbra is kitartóan adták egymásnak a szót. Közben Törley Katalin bejelentette, hogy a kivetítőt el kell bontaniuk, de a továbbiakban csendes virrasztást terveznek a téren.

Az MSZP-s képviselők  egész éjjel tudósítottak a Facebook oldalaikon a parlamenti vitáról:

A párt képviselő  éjjel tanárok történetét olvasták fel a parlamentben. Hajnali 4 órakor az MSZP hivatalos facebook oldala hivatalosan is bejelentette, hogy obstrukcióval élünk a Parlamentben, mivel nem maradt más törvényes keret akadályozni a pedagógusok jogállását megváltoztató státusztörvény elfogadását.

Elfogadhatatlan, hogy valódi társadalmi egyeztetés nélkül nem, hogy javítottak volna a tanárok körülményein a bérrendezés mellé, de még rendvédelmis megoldásokkal szigorítani is próbálják a helyzetüket. Elriasztva ezáltal a szakmától rengeteg pályaválasztó fiatalt, pedig a helyzet már most is tragikus – csak az elmúlt két évben több, mint nyolcezren hagyták el a pályát.

Reggel hét óra, még tart a pedagógus “bosszútörvény” vitája tegnap délután fél négy óta. Közben kint világos lett. Kint biztos- eképpen számolt be a Facebookon Harangozó Tamás az MSZP parlamenti képviselője

A párt legújabb, reggel nyolc órási bejegyzésében az üres Fidesz padsorokról közölt egy fotót, mint írják: Ennyire érdekli a Fideszt a pedagógusok sorsa, még annyira sem tisztelik meg az országban dolgozó tanárokat, hogy a státusztörvény vitáján részt vegyenek! Ellenben politikusaink még mindig kitartanak- írják

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: