Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Győr-Moson-Sopron megye székhelyén kezd botrányba fulladni a Fidesz elit hatalmi marakodása. A botrányba belebukott Borkai Zsolt bejelentette, hogy elindul polgármesternek, a Fidesz felsőbb szintekről üzent neki.

Az ATV Híradóján keresztül üzenget egymásnak a hatalmon magrakodó győri Fidesz elit. Borkai Zsolt egy hete jelentette be, hogy függetlenként elindul a jövő évi önkormányzati választásokon. Most Dézsi Csaba Győr jelenlegi fideszes polgármester üzent neki:  ha valaki meg akar nyerni bármilyen versenyt, akkor teljesen mindegy ki az ellenfél.

A Fidesz és Dézsi Csaba Borkai bejelentése után gründolt is egy Lázár János  győri látogatást, ahogy a Fidesz erős embere bemondta az éterbe: dr. Dézsi Csaba András számíthat a kormányra és a kormány is számít polgármester úrra. Dézsi erre úgy reagált, hogy rendkívül megtisztelőnek érezte Lázár János szavait, illetve valóban igaz, hogy remek az együttműködés a kormány és a város között.

Az ATV arról is beszámolt, hogy korábban a győri időközi választásokon a Momentum-DK-MSZP-Jobbik-LMP közösen indított jelöltet. Az ellenzéki pártok még kivárnak és egyenlőre nem jelentették be még a polgármester jelöltjüket.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: