Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Senki se hinné, de Friderikusz Sándor ma ünnepli a 65. életévét. Az ismert tévés nem rég átnyergelt a Youtubra, ahol minőségi tartalmakat készít.

1958. július 2-án 65 évvel ezelőtt született Friderikusz Sándor Nyíregyházán, a népszerű tévés így ma ünnepli a születés napját. Hosszú és tartalmas karriert tudhat maga mögött, ha ma egy pillanatra megáll és visszatekint.

Tanulmányait Nyíregyházán végezte a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, majd 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán szerzett diplomát.

Ahogy mondani szokták, az újságírással szemtelenül fiatalon kezdett el foglalkozni: tizennégy éves korában kezdett ugyanis riporterkedni a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában.

Alig volt tizenhat éves, amikor már a Magyar Rádió heti politikai magazinjánál, a 168 Óránál dolgozott oknyomozó riporterként. Rádiós pályafutásának másfél évtizedében leginkább a tényfeltárására szakosodott, és a 168 Óra mellett a legtöbb belpolitikai rovatbeli műsor vezető riportere lett.

Tényfeltáró riportjaiban igen csak feszegette a határokat, egyre kevesebb lehetőséget kapott,  mígnem 1986-ban kitiltották a Magyar Rádió területéről is. Úgy nézett ki itt véget is ért az újságírói karrierje.

Új műfajba fogott, az Amerikában ismert színpadi talk show-k világát választva hét éven át több száz fős közönség jelenlétében – nyilvános beszélgető műsorokat hozott létre művelődési házakban.

A tévés karriert számára a  rendszerváltás hozta el, az 1990-es évek elején pályázatot írt ki az MTV, amelyen Friderikusz Sándor két műsorral lett „győztes”: az egyik Az én mozim, a másik a Friderikusz-show.

Mindkét sorozat meglehetősen zajos szakmai visszhangra talált. Az én mozim című műsora Pulitzer-emlékdíjat, majd pedig Toleranciadíjat is kapott. Az amerikai late-night talk show jellegű szórakoztató produkciók mintájára meghonosított Friderikusz-show a hazai televíziózás legújabb korszakának nyitányát jelentette.

A Magyar Televízió 1997-ig tartó kvázi monopolhelyzete következtében a korabeli, nagy költségvetésűnek számító műsorai könnyedén értek el milliós nézettségi rekordokat. A műsorai évente közel 400 millió forintos nettó nyereséget termeltek a Magyar Televízió számára. Nem véletlen, hogy 1994-ben beválasztották a világ legnézettebb showman-jeinek nemzetközi televíziós szövetségébe is.

A Magyar Televízióban 1998 elején ellehetetlenülni látszott a helyzete, ugyanis szakmai szempontjai nem egyeztek az akkori műsorigazgatóval, így elhagyta a közszolgálati tévét. Ezt követően egy ideig az RTL Klub kereskedelmi tévécsatornánál a Meglepő és Mulatságos című műsort készítette, amely szintén nézettségi rekordot hozott a piacosodó hazai televíziózásban.

Az RTL Klubtól Friderikusz gyorsan tovább állt, mert másik műsora, Az én mozim folytatásával csak kecsegtették, de nem lett belőle semmi. Így elszerződött a másik országos kereskedelmi televíziós csatornához, a TV2-höz, ahol egyaránt nyílt lehetősége politikai műsorokat, illetve szórakoztató műsorokat is készíteni, de folytathatta Az én mozim-at is.

2002-től ismét az MTV-nél dolgozott, 2005-ig ő készítette a közszolgálati televízió heti vezető politikai elemző műsorát, A szólás szabadságát. 2005-ben az MTV akkori elnöke kezdeményezte az intézményből való eltávolítását, mert korábban a Népszabadságban egy interjúban alaposan megbírálta az MTV vezetését.

Pálya futása innentől kezdve szabadúszóékhoz hasonlít,  dolgozik az ATV-nek, majd a TV2-n futó Megasztár című tehetségkutató műsorok zsűrijének tagja. 2012-ben az RTL Klubon újraindult Legyen Ön is milliomos! műsorvezetője. 2013-ban visszatért a TV2-höz, majd az ATV-hez, de dolgozott a Music FM nevű kereskedelmi rádiónak is, majd ismét RTL Klubon tért vissza az Életünk története című műsorral.

2021 tavaszán YouTube csatornát indított, ahol hetente közel egy órás beszélgetéseket lehet látni az élet különböző pontján tevékenykedő emberekkel. Boldog születésnapot Friderikusz Sándor!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: