Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő az ATV-ben kifejtette, hogy a családtámogatások (a családi pótlék, családi adókedvezmények) és csok  hazavágása csak az első lesz a sok megszorítás közül.

A kormány frissen bejelentett megszorításairól volt szó az ATV nap híre című műsorban, mely a családtámogatások megvágásában is megmutatkozik.

Harangozó Tamás az MSZP képviselője elmondta, eddig már körülbelül 1000 milliárd forintos összeget fizetett ki a kormány CSOK-formájában, ebből is látszik, hogy ez eddig a Fidesz zászlóshajója volt.

Azt is kifejtette Harangozó, hogy a 20 százalék feletti infláció mindenkinek hatással van az életére, úgy mint a teljesen bezuhant építőipar, a fogyasztás a covid tetőzésének idejére történő visszaesése, az MNB költségvetési hiánya pedig több ezermilliárd forintra rúg. Ha mindezt összeadjuk az uniós források késlekedésével, akkor egyértelmű, hogy a CSOK jelentős átalakítása csak az első lesz a sok megszorítás közül-

Harangozó arra is felhívta a figyelmet, hogy az  első negyedévben az államháztartási hiány már 80 százalékra rúg, ilyen pedig ez idáig egyszer sem fordult elő. Ennek pedig az egyik oka, hogy a már felvett hitelek kamatai annyival magasabbak, mint amivel számolt tavaly a kormány, hogy „fejre áll az ország”, fogalmazta meg a szocialista országgyűlési képviselő.

A jövő évi költségvetés korai elfogadása Harangozó Tamás szerint, maximum egy „tájékoztató jellegű izének” lehetne hívni, nem büdzsének. Azt, hogy mennyire korai elfogadni a következő év költségvetését az is jól tükrözi, hogy a kormány által most bejelentett megszorítások nem is a jövő évi, de az idei büdzsét is teljesen fel fogja forgatni.

A kormány pedig még mindig rendeleti úton kormányoz, így lehet az is, hogy este 10 órakor is „ha akarja Orbán Viktor az egész költségvetést átutalja a saját számlájára” – szemléltette a helyzetet Harangozó Tamás.

Az MSZP már többször kifejtette, hogy a családi pótlék az elmúlt 13 évben egy fillérrel sem emelkedett, így ebben az inflációs környezetben a vásárló értéke jelentősen csökkent. A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy Varga Mihály egy kormány határozatban feladatul kapta, hogy a családtámogatásokat, így a családi pótlék és családi adókedvezményt a megszorítások jegyében tekintse át.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: