Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Levelet írt Baranya megye MSZP elnök és Pécs város önkormányzati képviselője, Csaba István a térségi fideszes politikusoknak, miután a kormány értékes mezőgazdasági területeket minősített át beruházási célterületté Pécs mellett. A helyiek azt gyanítják: oda is akkumulátorgyár épülhet.

A néhány napja megjelent kormányhatározat szerint Baranya megyében Pécs melletti földterületeket – Bicsérd, Kővágótöttös és Kővágószőlős közigazgatási területén – beruházási célterületté nyilvánítottak. A helyiek aggódnak, az MSZP a fideszes képviselőktől vár választ arra, valóban épül-e akkumulátorgyár Pécs mellé.

Emiatt Csaba István több levelet is írt fideszes politikusoknak, amiben azt kérte Hoppál Péter országgyűlési képviselőtől és Kővári János fejlesztési biztostól is, hogy adjanak megnyugtató választ „egy olyan ügyben, ami komoly veszélyekkel jár a helyiek egészségére, környezetére, jövőjére, és olyan közügy, ami komolyan foglalkoztatja a választópolgárokat Baranyában”.

A Kővári Jánosnak írt második levelében Csaba István felhívja figyelmet: „Dr. Hoppál Péter pécsiként, a pécsiek egyik országgyűlési képviselőjeként válaszra sem méltatta a baranyaiakat, benne a pécsieket egy olyan ügyben, ami komoly veszélyekkel jár a helyiek egészségére, környezetére, jövőjére, és olyan közügy, ami komolyan foglalkoztatja a választópolgárokat Baranyában”.

Az MSZP-s önkormányzati képviselő szerint Kővári János évek óta mindenféle ilyen-olyan „fejlesztési pozíciókat” tölt be több százezer forintos fizetésért a megyei önkormányzat megbízásából, ezért, ha valaki, akkor Kővári biztosan rendelkezik információval az ügyről. „Azért fordulok most Önhöz, hátha Hoppál Péterrel ellentétben Önt legalább egy kicsit érdekli a pécsiek és Pécs környékén élők jövője, és méltatja a Baranyában élőket annyira, hogy elárulja végre: tervezik-e akkumulátorgyár építését a leendő bicsérdi ipari parkban? Igen vagy nem? Ilyen egyszerű a kérdés” – írta Csaba István.

A helyi fideszes országgyűlési képviselők, Nagy Csaba és Hoppál Péter egyelőre közösségi oldalukon üdvözölték a kormányhatározatot, mondván, hogy az átminősítés lehetőséget teremt különböző vállalkozások idevonzására.

A helyi ellenzéki képviselők arra hívták fel a figyelmet: nagyon értékes mezőgazdasági területről van szó, ami ráadásul Pécs ivóvíz bázisától csak 10 kilométerre fekszik. Csaba István a levelében leszögezte: minden olyan beruházás terve örvendetes, ami hozzájárul Baranya megye, benne Pécs gazdaságának fejlődéséhez, és új munkahelyeket teremt a térségben.

„Van azonban egy vörös vonal, amit nem engedünk átlépni: nem engedünk Pécsre olyan beruházást, ami a pécsiek környezetére és egészségére káros, a pécsi gyerekek jövőjére pedig veszélyes.

Ilyenek az akkumulátorgyárak, amik a kormány hathatós segítségével gombamód nőnek ki a földből országszerte, és folyamatos botrányok kísérik az építésüket és a működésüket. Nem véletlen, mert számos alkalommal bebizonyosodott, hogy veszélyes a helyiek egészségére, és megkeseríti az életüket” – írta a helyi önkormányzati képviselő.

Az MSZP-s politikus emlékeztette a fideszeseket: éppen ezért a városvezetés kezdeményezésére a pécsi közgyűlés határozatban mondta ki, hogy nem támogatják, hogy Pécsett a pécsiek egészségére, környezetére és jövőjére veszélyes akkumulátorgyár épüljön. Ezt a pécsiek egy telefonos felmérés során meg is erősítették, a válaszadók elsöprő többsége egyetértett azzal, hogy ne legyen Pécsett akkumulátorgyár.

Áprilisban ugyanis telefonos felmérést kezdeményezett a Pécs Jövője Egyesület azzal kapcsolatban, hogy épüljön-e a városunkban akkumulátorgyár. A válaszadók 95 százaléka nemmel szavazott. A pécsi, ellenzéki városvezetés akkor azt közölte: tavaly 16 akkumulátorgyárral kapcsolatos megkeresést utasítottak vissza.

Ezt megelőzően pedig egy februári közgyűlési határozatban a pécsi városvezetés leszögezte: egyetértenek „azzal a városvezetői szemlélettel, amely a 2022. évben az akkumulátoriparhoz kapcsolódó pécsi beruházási szándék visszautasítását eredményezte”, és „felkéri a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a pécsiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: