Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója nem rég jelentette be, hogy pártja vizsgálatot indított a Balaton és szabad strandok kérdésében. A politikus közleményében arról ír, hogy a horvát példát követve lehetne újra felvirágoztatni a Balatont.

Több választ is kapott Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója a Balaton-parti önkormányzatok vezetőitől azzal kapcsolatban, mi alapján határozzák meg a strandbelépők árát, és milyen feltételek mellett válhatnának ingyenessé a strandok.

A politikus szerint az önkormányzatok kompenzálása mellett ingyenessé kellene tenni a szabad vizek melletti strandokat. Követendő példaként említette azt a nemrégiben hozott horvát törvényt, mely megtiltja, hogy a tengerpartért pénzt szedjenek.

Molnár Zsolt vasárnapi, Zamárdiban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az, hogy az önkormányzatok rossz költségvetési helyzetükkel vagy a strand fenntartási költségeivel indokolják a díjszedést.

Több polgármester jelezte azonban, ha lenne kompenzáció akkor strandokat ingyenessé tudná tenni a helyi önkormányzat, az MSZP javaslata viszont pontosan azt tartalmazza, hogy kapjanak állami kompenzációt az önkormányzatok az strandok díjmentességéért.

A szomszédos Horvátországban olyan – példamutató – törvény született nemrég, mely megtiltja, hogy a strandokon az Adriai-tengerbe való bejutásért pénzt szedhessenek, mindenki számára biztosítani kell az ingyenes fürdőzést.

Az MSZP törvényjavaslatot fog benyújtani ősszel, hogy a Balaton mindenki számára elérhető legyen önkormányzat fenntartás mellett, a Balaton túlépítését elkerülve.  Az MSZP hosszútávú célja, hogy a Balaton ne csak a nyári hónapokban, hanem az év egészében használható legyen, környezetrombolás nélkül- áll Molnár Zsolt közleményében


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: