Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Közlekedő Tömeg nevű ismert szakmai szervezet elég világosan helyretette Lázár János és az által vezetett minisztériumot. A vasúti vonalak bezárását dilettáns lépésnek tartják, hiszen olyan vonal is van köztük, amit nem rég újítottak.

Bezárják a nemrég újjáépített vasútvonalat, az épp felújított állomást, vonatpótló buszt pótló buszt indítanak – teljes a káosz a MÁV és Lázár János minisztériumának vasútvonal-bezárási terve körül- olvasható a Közlekedő Tömeg közleményében

A szervezet felidézi, hogy a MÁV és Lázár János tárcája augusztus elsejétől tíz mellékvonalat bezár. A menetrendek tegnap, öt nappal a vasútvonalak bezárása előtt kerültek nyilvánosságra – ennyi ideje van tehát a vasútvonalak használóinak tudomásul venni, hogyan tudnak majd közlekedni jövő héttől.

A szakmai szervezet szerint a kapkodásnak megvolt az oka, a szintén a mellékvonalak leépítésére 2020-ban bevezetett, majd megbukott járványügyi menetrend hallatlan tiltakozásokat indított el az érintett térségekben.

Hogy a helyi polgármesterek és országgyűlési képviselők tiltakozását, valamint a médiavisszhangot elkerüljék, idén a nyár közepén, rekordidő alatt verik át a mellékvonalak bezárását – van olyan település, ahol a teljes önkormányzat szabadságon van, miközben megszüntetik a vasútvonalukat- írják

Hogy mennyire sürgős volt a mellékvonali vasúthálózat egy jelentős részének szétverése, mi sem bizonyítja jobban, hogy olyan vonalakon is megszűnik a vonatközlekedés, ahol a közelmúltban fejlesztések zajlottak:

Július 31-én fejeződik be a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal Nógrádszakál és Ipolytarnóc közötti szakaszának júniusi villámárvíz utáni helyreállítása, mely során a teljes vasúti pályát újjá kellett építeni. A vasútvonalat másnap bezárják.

A Mátészalka-Csenger vasútvonalon jelenleg is zajlik Csenger vasútállomásának felújítása. Az állomás forgalma a vasútvonallal együtt keddtől megszűnik.

A Dombóvár-Komló vasútvonalon másfél éve került bevezetésre egy napi 2 helyett 5-6 pár vonatot tartalmazó menetrend, míg Csenger térsége közvetlen debreceni kapcsolatot kapott – ennek megfelelően mindkét vonalon emelkedett az utasszám. Most mindkét vonalat bezárják.

Az átgondolatlanság és a dilettantizmus most is abszurd helyzetekhez vezet szögezi le a Közlekedő Tömeg hozzátéve, mindez akár komédia is lehetne, ha nem az ország legnehezebben megközelíthető, s emiatt komoly gazdasági nehézségekkel küzdő térségei kárára történne.

Márpedig a most bezárásra ítélt vasútvonalak az ország távoli, sokszor határmenti térségeit kapcsolják az országos vasúthálózathoz – a vasúti közlekedés megszüntetése itt hosszú távon is ellehetetleníti a gazdaságfejlesztést, megnehezíti ipari munkahelyek létrehozását, tovább fokozva innen a lakosság elvándorlását.

Sok térségtől ráadásul a megyeszékhelyre vezető leggyorsabb kapcsolatot veszik el (Nagyatád, Tiszazug, Tiszafüred), tovább nehezítve az itt élők oktatáshoz, egészségügyi és szociális ellátáshoz való hozzáférését- írják.

A minisztérium ámokfutása ellen már számos polgármester, képviselő, szakértő és civil szervezet felszólalt. Felhívjuk az érintett vasútvonalakat használókat, hogy továbbra is hallassák hangjukat, akadályozzuk meg közösen a vasútvonalak bezárását- zárja közleményét a szervezet.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: