Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a TikTokon folytatott kommunikációs tevékenységét, mert veszélyes lehet – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese  budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: az alkalmazás használata adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatot rejt, ezért nem mindegy, hogy telepítve van-e minisztériumi vagy kormányzati eszközökre.

Az LMP szerint megnyugtató lenne, ha a kormányfő a hivatali eszközein nem használná a TikTokot – mondta Kanász-Nagy Máté. Hozzátette: az alkalmazás tulajdonosi szerkezete “ezer szállal kötődik” a kínai államhoz, a kínai kommunista párthoz.

Hangsúlyozta, hogy a TikTok hozzáfér többek között a naptárbejegyzésekhez, a névjegyzékhez és a GPS adatokhoz is, vagyis a használatával érzékeny személyes és kormányzati adatok kerülhetnek illetéktelenekhez.

A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy az LMP benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az állami és önkormányzati szférában tiltaná a TikTok használatát a munkavégzés során használt hivatali eszközökön. Megjegyezte, az utóbbi időszakban számos ország döntött hasonlóképpen.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: