Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy a Hír Hugó is írt már róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon elismerte, hogy magas az infláció és ezért novemberben kapnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok.

Ideje volt, hogy Fideszék felébredjenek, de az is lehet, hogy tudatosan tartoznak a nyugdíjasoknak, minden esetre Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa hónapok óta jelzi, hogy a rekordmagas infláció miatt azonnali  plusz pénzeket kellene kapnia a nyugdíjasoknak.

Korózs Lajos is most reagált az ATV-ben a Fidesz miniszter fesztiválos beszédére. Az MSZP-s politikus szerint a kormány füle botját sem mozgatta idáig, így a nyugdíjasok 9-10 hónapig hiteleznek a kormánynak.

A kormány vajmi kevés segítséget ad azoknak a nyugdíjasoknak, akik hónapról-hónapra élnek, most pedig úgy tűnik az idősek majdnem egy évig fognak hitelezni a kormánynak – hívta fel rá a figyelmet Korózs Lajos.

Majd a politikus emlékeztetett, hogy az MSZP korábban azt javasolta, hogy már július elsején 5 százalékos korrekciót kapjanak a nyugdíjasok, januárig visszamenőleg. Akkor igazságosabb lett volna a kormányzati intézkedés, hiszen már akkor is látszódott, hogy a magas infláció nem fog sokat csökkenni.

Korózs elmondta, hogy a jelenlegi eljárás szerint az év első 8 hónapjának statisztikáit figyelembe véve, és az év hátralévő részének várható eredményei alapján kell megállapítani októberben, hogy novemberben mi kerül kifizetésre. Ha a kormány júliusban megadja az MSZP által javasolt 5 százalékos korrekciót, akkor is lett volna lehetőség novemberben további korrekcióra.

A politikus nem csak a nyugdíjasok helyzetéről szólt, hanem szóba kerültek a kereseti adatok is, melyekből látszik, hogy a magyarok nagyon sokat dolgoznak, de keveset keresnek.

Korózs Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy hiába emelkednek a bruttó hazai bérek, hiszen annak jelentős részét leadózzuk. „Amikor a tőke kevesebbet adózik, mint a magyar munkás, az elég pikáns, amikor a munkáltató nem fizet annyi adót, mint a munkavállaló, az is elég pikáns” – fogalmazott az MSZP alelnöke.

Míg a fizetésekben vagy egészséges életmódban a sor végén kullogunk Európában, addig halálozásban, szegénységben élen járunk. Az MSZP továbbra is a többkulcsos adórendszert támogatja, a jelenlegi, igazságtalan egykulcsos helyett.

Azonban mivel a NER közeli milliárdosoknak ez a kedvezőbb, így a Fidesz továbbra is ezt a kizsákmányoló adópolitikát folytatja. Ezalatt a szlovákok például visszatértek a többkulcsos adórendszerhez. Olyan adórendszerre lenne szükség, ami nem terheli tovább a kisebb jövedelműeket, vagy akár adómentessé teszi a minimálbért- szögezi le az MSZP szakpolitikusa


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: