Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt már Lázár János zseniális vasútfelújítási elképzeléseiről, amelynek lényege kb az, hogy a Fidesz politikus a MÁV-nak utasításba adta az egyik vonal felújítását, de pénzeket nem rendelt hozzá. 

A MÁV vezér jelezte a fentiekre, hogy azért ez így nincs jól, erre pedig Lázár János a napokban azt mondta a MÁV vezetésének: „Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket!”

Most Fekete-Győr András, a Momentum politikusa Facebook  bejegyzésben reagált, Lázár János ámokfutására, ebben emlékeztetett, hogy a MÁV a 7000 kilométeres vasúti pályahálózat karbantartására és a felújítására évi 42 milliárd forintot kap, Lázár most pedig egy 32,5 milliárdos felújításra utasította őket.

„A vasút vezetése hosszan levelezett Lázár Jánossal, hogy az szerezzen forrást Varga Mihálytól, ehelyett kapták a leteremtést” – teszi hozzá Fekete-Győr.

„Abból az állami költségvetésből nem sikerül az állami vasútra eleget költeni, amiben mindig akadnak százmilliárdok propagandára, nagyzoló ünnepségekre, és aminek a lecsorgó korrupciós veszteségei egy 27 milliárdos luxusjachtra ültetik Orbán Viktor gyerekkori cimboráját”

Majd Fekete-Győr arról is ír, hogy eleve nem világos, hogy ebben a kusza, kaotikus kormányban ki miért felel, a külügyminiszter lélegeztetőgéppel és energiával seftel, a rendőrminiszteré az oktatás és az egészségügy, de hogy Lázár Jánosból miként és miért lett közlekedési miniszter, azt végképp nem érteni.

Mindenesetre holnaptól bármelyik magyar polgár bemehet a bankba, követelheti százmillió forint kifizetését, és ha közlik vele, hogy nincs annyi a számláján, visszakiabálhat, hogy ne okoskodjanak, oldják meg- jegyzi meg.

Majd bejegyzésének végén megjegyzi, hogy talán érdemes lenne Lázár Jánosnak befejeznie, hogy úgy beszél az alárendeltjeivel, mintha a hátsójából rántotta volna elő őket. Egyelőre nem látszik az a kormányzati teljesítmény sem részéről, ami ezt a gőgöt indokolná. És hát elég bunkó dolog is- véli a Momentum politikusa.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: