Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A jövő évi választásokon az ellenzéknek meg kellene győzni a választókat arról, hogy van remény 2026-ban is nyerni. Egyebek mellett erről is beszélt Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese a csütörtöki A nap híre című műsorban. Kifejtette véleményét még Kövér László és Lázár János kijelentéseiről is, valamint Vona Gábor visszatéréséről és a kormánypárti politikusokat is sújtó gazdasági problémákról is.

Harangozó Tamás a műsor elején reagált Kövér László interjújára, melyben kritikával illette Mészáros Lőrincet, valamint elismerte, hogy Mészáros gazdagodásában szerepet játszott a politika is. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint az önkritika nem teljesen őszinte, Kövér szándékosan illette negatív véleménnyel Orbán Viktor jóbarátját, hiszen így a közbeszéd és a figyelem elterelődik a valódi, súlyos problémákról, mint a gazdaság válságos helyzete, a közszolgáltatások összeomlása és a folyamatos pénzromlás.

Emlékeztetett, fontos lenne arról is beszélni, hogy tudott egy több tízmilliárdot érő jachton nyaralni Mészáros és megismerni azt, hogyan került egy hozzá közeli céghez egy ilyen kaliberű óriásjacht. A szocialista politikus szerint meg kell jegyezni, hogy Kövér László a kormánypárt második számú embere, az pedig, hogy kijelenti, a politikának is köze van Mészáros Lőrinc meggazdagodásához, a későbbiekben fontos lehet.

Szekszárdiként egy helyi példát is említett Harangozó Tamás a fideszes belviszályokkal kapcsolatban, hiszen az elmúlt időszakban került ellenzéki és kormánypárti teljes egyetértést követően eltávolításra a helyi fideszes polgármester. Azóta pedig elindult egy folyamat, melyben közösen, együttműködve dolgoznak a pártok politikai beállítottságtól függetlenül. Ezen a példán pedig tökéletesen látszik, hogy mennyire kevésen is múlhat az, hogy hogyan működnek együtt a pártok.

A szocialista politikus ezt követően emlékeztetett, a kormánypárt vezetőinek az építőipar állapota is okozhat fejfájást. Ez egy olyan iparág volt, melyben a fideszes befolyás és cégbirodalom a legerőteljesebben kiépült, ma pedig az összeomlásról kell beszélni. Így már nem csak arról van szó, hogy az átlagemberek rosszul élnek, hanem a kormány tagjainak különböző úton pénzeket juttató vállalkozók is erősen megsínylik az építőipar válságát, ez pedig már eléri a Fidesz prominens politikusainak ingerküszöbét is.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese megjegyezte, több példa is volt már arra, hogy „oligarchacsere” ment végbe a Fidesz berkein belül, amikor a hatalomra veszélyesnek érzett valakit a miniszterelnök. Ekkor pedig az volt látható, hogy a vagyon nem veszett el, csak átalakult. Mészáros Lőrinc esetében pedig kérdéses, végbe fog-e menni ilyen folyamat.

Lázár János hatalmas port kavart kijelentése Horthy Miklós megítélésével kapcsolatban is szóba került a műsorban. Harangozó Tamás szerint egyszerűen nem lehet ilyet mondani, Frölich Róbert főrabbi reagálása pedig teljesen helytálló, hiszen Horthy két levelét csatolta, egyet, melyet a volt kormányzó Telekinek írt, egyet pedig, melyet Adolf Hitlernek.

Ebben pedig arról értekezik Horthy Miklós, hogy a zsidók deportálását meg fogja oldani, ez pedig minden elmond Lázár János kijelentéséről. Gyomorforgatónak nevezte a szocialista politikus azt, hogy a miniszter megpróbálja jó színben feltüntetni Horthy emlékét és tetteit, hiszen egészen egyértelmű minden antiszemita tette a hajdani kormányzónak.

A műsor folyamán szó volt arról is, hogy Vona Gábor visszatér a politikába, és párttá alakítja civil szervezetét. Az MSZP országgyűlési képviselője erről elmondta, nem lehet elfelejteni, hogy 2018-ban a Fidesz úgy győzött kétharmados többséggel, hogy a Jobbik és az LMP arra sem volt hajlandó, hogy a két elnök körzetében egymás javára visszalépjenek. Mindezek után minden próbálkozása, mely a politikai fejlődésének, változásának alátámasztására, bizonyítására irányul, teljesen hiteltelen.

A jövő évi választásokról is kifejtették a véleményüket a vendégek, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint azért lenne fontos összefogni az ellenzéki pártoknak, mert, ha sikert érnek el és megszorongatják a kormánypártot a mandátumok számát tekintve, akkor az egy erős, pozitív üzenet a választóknak 2026-ra is.

Ha azt látják az emberek 2024-ben, hogy meg lehet közelíteni a Fideszt összefogva, akkor ezt fogják támogatni a 2 évvel későbbi választásokon is. Ha pedig a kormánypárt egy olyan üzenetet tudna küldeni az embereknek, hogy jövőre is fölényesen tudnak nyerni, akkor az erősen befolyásolná, negatív irányba a választók elképzelését és reményét a 2026-os választások kapcsán.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: