Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vajda Zoltán, az MSZP szakpolitikusa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy Magyarországon a stagfláció jeleit tapasztalhatjuk, amely az egyik legnehezebb közgazdasági helyzet, ami ki tud alakulni egy országban.

Vajda Zoltán a műsorban elmondta, hogy Magyarországon a stagfláció jeleit tapasztalhatjuk, amely az egyik legnehezebb közgazdasági helyzet, ami ki tud alakulni egy országban.

A stagfláció egy közgazdasági fogalom, olyan magas infláció (áremelkedési ütem), amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve nővekvő munkanélküliséggel párosul.

Ha egy gazdaság stagflációba lép, azt nagy problémának szokták tartani, mert egy ilyen helyzet megnehezíti a költségvetési politika és a monetáris politika hagyományos eszközeinek az alkalmazását, amelyek általában arra a logikára épülnek, hogy a gazdasági növekedés lelassítása alacsonyabb, felgyorsulása magasabb inflációval jár.

Stagflációs helyzetben, amikor a növekedés alacsony, az infláció pedig magas, az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet és ez áttételes hatásokon keresztül negatív módon visszahathat az orvosoltnak hitt problémára is.

Vajda az interjúban kijelentette, hogy hazánkban negyedik negyedéve recesszió van és magas az infláció, ebből kikerülni valóban nagyon nehéz. Mindennek az alapja a bizalom lenne -szerinte- a kormány pedig elbizakodottá vált. „Csak az elmúlt néhány hónapban legalább három olyan tételt látok, amely biztos, hogy a piaci bizalom ellen hat” – érvelt Vajda Zoltán.

Az MSZP politikusa elmondta, hogy amikor a piaci szereplők azt látják, hogy nem ideális dolgokra költik az adófizetők pénzét, az nem segíti elő a bizalom kialakulását. Ilyen megkérdőjelezhető tétel, a repülőtér tervezett megvásárlása, a Vodafone felvásárlása, illetve Budapesten, a Bosnyák tér melletti félkész beruházási projekt átvétele.

Ez a három projekt összeadva nagyjából 2500 milliárd forintos tételt jelent. „Ez azt jelenti, hogy minden magyar ember – az újszülöttől az aggastyánig – negyedmillió forintot költött olyanra, aminek nincsen értelme” – érzékeltette az összeg nagyságát Vajda Zoltán.

Dubajban található a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa, ami egy közel egy kilométer magas épület. Ennek a bekerülési költsége 1,5 milliárd dollár volt, ami a Bosnyák téren létrejövő beruházás picivel több, mint kétszerese, ezért okkal feltételezhető a súlyos túlárazás. „A piaci szereplők felé ez egy rossz üzenet, hogy ilyenekre költik az adófizetők pénzét. A hiány pedig kapásból ennyivel alacsonyabb lehetne” – összegzett Vajda Zoltán.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: