Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A NAV bűnügyi nyomozói látogattak a józsefvárosi polgármesteri hivatalba, Veszprémből- derült ki Pikó András, Józsefváros jelenlegi polgármesterének posztjából. Egy olyan ügy miatt indult nyomozás, amit még hivatali elődje, Kocsis Máté fideszes polgármester idején keletkezett.

Pikó bejegyzésében arra is emlékeztetett, hogy költségvetési csalás és okirathamisítás gyanúja miatt tettek feljelentést, és ennek nyomán  elindult a büntetőeljárás. A NAV nyomozói az ügy lefolytatásához szükséges dokumentumokért és iratokért szálltak ki az önkormányzatba.

Pikó András, arról is írt, hogy pontosan mi az ügy: a Józsefvárosi Önkormányzat káptalanfüredi gyermektáborának fejlesztése TAO támogatás felhasználásával, állami finanszírozásból, a Veszprém Handball Team Zrt.-vel partnerségben történt.

A hat lakópavilon építésére 378 millió forint állami támogatást adott át az önkormányzat a klubnak, amely azonban a mai napig ezzel a támogatással nem tudott szabályosan elszámolni az önkormányzat felé.

A polgármester bejegyzésében gyanús körülményekre is felhívta a figyelmet: a benyújtott számlák között rendre megjelentek olyan másolatok, melyeken már korábbi TAO támogatás terhére történt elszámolást tanúsító bélyegző szerepel. Így alappal merült fel annak a gyanúja, hogy több irányban is elszámolhatták azokat a számlákat, amelyek a káptalanfüredi gyermektábor fejlesztéseit voltak hivatottak igazolni.

Nem csak a benyújtott számlák eredetisége, a tartalma is rendkívül aggályos. A 378 millió forint átadott támogatásból 96 millió forintot a veszprémi klub egy olyan projektmenedzseri és tanácsadói szerződésre kívánt elszámolni, melyet a Park Consulting Kft.-vel kötöttek.

Ennek a cégnek a képviselője Kocsis Máténak, Józsefváros korábbi fideszes  polgármesterének, a Magyar Kézilabda Szövetség akkori elnökének bizalmasa, Bíró Szabolcs, aki a Magyar Kézilabda Szövetség beszerzési cégét is vezette, majd később a 2022-es kézilabda EB rendezésért felelős cég első embere lett.

Felvetődik a kérdés, vajon hat lakópavilon építése milyen tanácsadói és projektmenedzseri teendőket indokolt 96 milliós értékben. A választ Bíró Szabolcs és főnöke, Kocsis Máté mellett még Kálomista Gábor sztárproducer, a Veszprém Handball Team Zrt ügyvezetője, a szerződés aláírója tudhatja.

További, tisztázandó kérdés lehet az is, hogy vajon az előző ciklusban használhatták-e a Józsefvárosi Önkormányzatot olyan közpénzek átfolyatására, amelyek aztán a Bíró Szabolcshoz hasonló bizalmi emberek kezébe kerültek.

A törvény nemcsak a kézilabda klubot, hanem az önkormányzatot is kötelezi: a közpénzek felhasználása csak a törvények szerinti módon lehetséges. Mi nem tudunk és nem is akarunk szemet hunyni a szabálytalan elszámolás felett, amely költségvetési csalás és okirathamisítás gyanúját vetheti fel.

Ezért tettünk feljelentést, ezért indult a feljelentés nyomán büntetőeljárás, ezért jártak tegnap nálunk nyomozók és vitték el a feljelentésünk alátámasztáshoz szükséges bizonyítékokat- írja Pikó András


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: