Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Polonyi Kornél 1998 és 2002 között volt az Országgyűlés tagja, a Fidesz képviselőjeként. A Honvédelmi bizottság munkájában vett részt.

Polonyi Kornél 1927-ben született Budapesten. Általános és középiskoláit Komárom megyében végezte, Tatabányán érettségizett. 1954-ben főiskolai oklevelet szerzett Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján német sajtó- és könyvkiadói szakon. 1954-ben költözött Balatonfüredre.

1965-től a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál dolgozott, közben a budapesti Közgazdasági Egyetemen idegenforgalmi szakképesítést szerzett. 1984-től a Balatoni Intéző Bizottság dolgozott nyugdíjazásáig. 1995-ig igazgató volt egy idegenforgalmi részvénytársaságnál, 1994-ben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének fideszes alelnöke lett.

Mint írták, munkájának nyoma maradt Balatonfüreden és más településen is. A Balaton ügyének önzetlen ápolásáért 1999-ben Balaton-díjat kapott, 2007-ben Balatonfüred önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki, 2012-ben pedig Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át a balatoni idegenforgalomban végzett munkájáért.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: